
Fotó: Facebook/Mercedes-AMG F1
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Eifel Nagydíjat a Nürburgringen, ezzel beállította a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 91 futamgyőzelmet számláló rekordját.
2020. október 11., 17:472020. október 11., 17:47
A 35 éves pilótának ez volt az idei hetedik sikere, mellyel 69 pontra növelte az előnyét az összetettben hat versennyel a szezon vége előtt.
A rajtnál Valtteri Bottas (Mercedes) és Hamilton nagyot harcolt egymással, két kanyar után a finn maradt az élen, Hamilton másodiknak, Verstappen harmadiknak sorolt be.
A 13. kör elején Bottas csúnyán elrontotta az első kanyar féktávját, Hamilton emiatt utolérte, és meg is előzte. Bottas ezután kerékcserére a boxba hajtott, és harmadikként tért vissza a pályára. A 16. körben Hamilton, valamint Verstappen is friss abroncsokat kapott, három körrel később pedig Bottasnak műszaki hiba miatt fel kellett adnia a versenyt. Az élen Hamilton száguldott, őt Verstappen követte a második, Lando Norris (McLaren) pedig a harmadik helyen.
Féltávnál Ricciardo vette át a harmadik helyet Norristól, miután a brit versenyző kerékcserére a boxba hajtott. Húsz körrel a leintés előtt Hamilton és Verstappen előnye az első két helyen csaknem egy perc volt a harmadik Ricciardóval szemben, a hajrában pedig még a biztonsági autó is bent járt a pályán, de a dobogós helyezések sorrendje a leintésig már nem változott.
A Forma-1-es pályafutása 323. versenyét teljesítő, ezzel rekorderré vált finn Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) 12. lett. A 2007-ben vb-győztes Räikkönen a brazil Rubens Barrichello 322 F1-es rajtot számláló csúcsát adta át a múltnak.
A vb két hét múlva, Portugáliában folytatódik.

A címvédő és hetedik világbajnoki címének megnyerésére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Toszkán Nagydíjat, amelyet baleset miatt kétszer is félbeszakítottak.

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjon, ezzel tovább növelte az előnyét az összetett pontversenyben.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!