Hirdetés

Hajdu a magyar férficsapat kapitánya

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Kézilabda – Hajdu János lett a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya. Megbízatása 2009. június 30-áig, gyakorlatilag az Európa-bajnoki selejtezősorozat végéig szól. Elődjének, Skaliczky Lászlónak augusztus 31-én járt le a szerződése. Hajdu, aki éppen Skaliczkyt megelőzően már irányította a férfiválogatottat, legutóbb a női csapat szakvezetőjeként tevékenykedett, s az együttessel negyedik helyen zárt a pekingi olimpián. A sportági szövetség elnöksége két hete már megpróbált kapitányt választani a férfiválogatott élére, akkor Mocsai Lajos, a Veszprém trénere tűnt befutónak, de – előterjesztés híján – végül is nem született döntés:

MTI

MTI

2008. október 01., 00:002008. október 01., 00:00

nem sikerült közös nevezőre hozni az álláspontokat az edző, a klubja és a szövetség között.
Hajdu János kinevezését követően elmondta, Mocsai Lajos küldött egy levelet a szövetség vezetőségének, amelyben jelezte, nem tudja vállalni az esetleges felkérése esetén a feladatot. „Jeleztem az MKSZ-nek, hogy most a veszprémi munkámra szeretnék koncentrálni, és mellette még tanári állásom is van. Jobb a válogatott számára, hogy most nyugalomban készülhet. Hajdu János kezében jó helyen van a csapat” – mondta Mocsai.
„Nem tűzoltásról van szó. A női válogatott éléről azért távoztam, mert van egy nagyon fiatal stáb, annak kell folytatnia a munkát a londoni olimpiáig. A férfiaknál más a helyzet, januárban világbajnokság lesz, és már októberben indul a jövő júniusig tartó Eb-selejtezősorozat. Nagyon szerettem volna, ha Mocsai elvállalja a posztot, de az élet másként hozta: szóltak a szövetségben, hogy segíteni kell” – mondta Hajdu, aki a szövetségben továbbra is ellátja a szakmai igazgatói teendőket. A válogatott október 29-én Görögországban megkezdi Európa-bajnoki selejtezősorozatát.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés