
Gyurta Dánielnek nem sikerült harmadszor is megvédenie címét 200 méteres mellúszásban, miután harmadik helyen végzett a döntőben a kazanyi vizes világbajnokság pénteki napján. A szám 2009-es római, 2011-es sanghaji és 2013-as barcelonai győztese 2:08.10 perces idővel csapott célba, a magyar úszócsapat hatodik érmét szerezve Kazanyban.
2015. augusztus 07., 21:292015. augusztus 07., 21:29
Mellette Hosszú Katinka – Egerszegi Krisztina legendás országos csúcsát megdöntve – 200 méter háton, míg Cseh László 100 méter pillangón jutott a legjobb idővel a szombati fináléba. A délelőtti előfutamokban a magyarok közül elsőként Takács Krisztián lépett rajtkőre 50 méter gyorson, és a nyolcadik helyen jutott az elődöntőbe, ahol végül javított idején, összesítésben azonban a tizedik helyen zárt, így kiszorult a döntőből. Őt Szilágyi Liliána követte volna 50 méter pillangón, de rosszullétre hivatkozva visszalépett.
Ezt követően a fantasztikus formában lévő, 200-on aranyat, 50-en pedig bronzot szerző Cseh László 100 méter pillangón is bizonyított: a 29 éves magyar – aki két éve, Barcelonában második volt ebben a számban – 50.91 másodperces hatalmas országos csúccsal jutott az elődöntőbe, ahol 51.03-as idővel diadalmaskodott.
Cseh után a másik kazanyi magyar aranyérmes, a 200 méter vegyesen világcsúccsal győztes Hosszú Katinka, illetve az újonc Burián Katalin következett 200 méter háton: előbbi pályafutása második legjobb idejével (2:07.17 perc) jelezte, egyre közelebb van ahhoz, hogy megdöntse Egerszegi Krisztina 1991. augusztus 25. óta fennálló 2:06.62 másodperces országos csúcsát, amely 2008 februárjáig világrekord volt. Hosszú a délutáni elődöntőben aztán átlépte az „álomhatárt”, és 2:06.18 másodperces országos csúccsal diadalmaskodott. Burián a 24. helyen végzett.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!