Hirdetés

Győzelemmel felérő döntetlent játszott a magyar válogatott a németek ellen

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott szombaton a német csapattal a Nemzetek Ligája A divíziójának harmadik fordulójában, a Puskás Arénában, ezzel megőrizte csoportjában a második helyet. A román válogatott legyőzte Finnországot Bukarestben.

MTI

2022. június 11., 23:482022. június 11., 23:48

2022. június 12., 09:422022. június 12., 09:42

A himnuszok alatt a hazai B-közép piros-fehér-zöld élőképpel és egy „Ma is érted lengnek a zászlók” feliratú molinóval köszöntötte a magyar válogatottat. A kezdő sípszó előtt a három hete elhunyt 21-szeres válogatott játékosról és edzőről, Duró Józsefről emlékeztek meg. Mindkét együttes kissé kapkodva, feszült hangulatban kezdte a meccset, az első pontos akciót aztán a magyaroknak sikerült végigvinniük, s Nagy Zsolt első válogatottbeli góljával meg is szerezték a vezetést.

Nem tartott azonban sokáig a hazaiak öröme, három perccel később ugyanis szinte a semmiből egyenlítettek a németek.

Hirdetés

A gyors gólváltás után mindkét együttes igyekezett megnyugodni, megfontoltabbá váltak a passzok és a támadásépítések, valamint több kisebb-nagyobb szabálytalanságot is elkövettek a játékosok. A németek egy szabadrúgás után, a magyarok pedig egy szépen felépített akció végén kerültek veszélyes szituációba, de a befejezésbe mindkét oldalon hiba csúszott.

A folytatásban is lendületes, lüktető és a szurkolók számára élvezetes mérkőzést vívtak a csapatok. A németek kidolgoztak ugyan néhány lehetőséget, ám az utolsó passzban, érintésben, vagy kapura lövésben rendre elhaltak ezek a helyzetek. A másik oldalon szintén alakultak ki veszélyes szituációk, Fiola nagyszerű, közeli jobblábas lövésénél például Neuer mentette meg góltól a csapatát, mivel lábbal hárított bravúrosan.

Neuer csak nézte Nagy Zsolt gólját •  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Neuer csak nézte Nagy Zsolt gólját

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fordulás után eleinte nem változott jelentősen a játék képe, aztán a magyar válogatott valamelyest visszaállt a saját térfelére, a német együttes pedig tartotta a labdát és megfontolt támadásépítéssel próbálkozott. Amikor a hazaiaknak sikerült megszerezniük a labdát, akkor rövid passzokkal és nagy lendülettel igyekeztek ellenakciót vezetni, de a rivális hátsó alakzata a meccsnek ebben a szakaszában stabil volt.

Húsz perccel a lefújás előtt a megélénkült német gárda nagy helyzetet dolgozott ki, ám Hofmann ziccerben a lövés helyett a passz mellett döntött, Orbán pedig így tisztázni tudott. Percekkel később Szoboszlai beadása nyomán a csereként beállt Ádám Martin fejelhetett tisztán hat méterről, de a labda Neuer kezében kötött ki. A hajrá kezdetén előbb a szintén csereként pályára küldött Gazdag lövését kellett védenie Neuernek, majd Ádám bólinthatott ismét közelről, azonban a fejes nem volt pontos, éppen a német kapushoz pattant a labda.

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A lefújás előtti percekben már csak a vendégek erőltették a támadásokat, a magyarok a védekezésre rendezkedtek be, és a szurkolók támogatásától kísérve végül megőrizték a döntetlent. A magyarok ezzel a döntetlennel megőrizték második helyüket a csoportban, melynek másik szombati mérkőzésén az Európa-bajnok olaszok 0-0-ra végeztek az Eb-ezüstérmes angolok vendégeként. A magyar válogatottban Lang Ádám 50. alkalommal lépett pályára a nemzeti tizenegyben. Rossi együttese kedden a sereghajtó Anglia vendége lesz Wolverhamptonban.

Frissítés

Marco Rossi kiemelte, tanítványai ismét bizonyították, hogy „nem engednek”, a játékosai „mindent beleadtak, és mindent kiadtak magukból”. „Mindenki a tőle telhető legtöbbet tette meg, taktikailag keveset hibáztunk. Számítottunk rá, hogy a németeknél lesz többet a labda, erre készültünk, ezért tartottuk magasan a védekezést, ebből sajnos kaptunk egy gólt” – nyilatkozta a kapitány a mérkőzés után, és hangsúlyozta, minden egyes játékosára, valamint a szakmai stáb tagjaira is nagyon büszke, és mindenkinek „hálával” tartozik, mert május 23. óta mindannyian éjjel-nappal dolgoznak.
Hansi Flick német szövetségi kapitány először a Puskás Arénát és a szurkolók által teremtett hangulatot dicsérte, valamint úgy vélte, nem sikerült végrehajtaniuk mindazt, amit előzetesen elterveztek. „A magyarok jól csinálták, amit csináltak, nekünk az Anglia elleni meccs után ez a találkozó nem jött jól a kemény, nehezen legyőzhető, jól szervezett ellenfelünk vendégeként” – mondta.

Románia válogatottja szintén szombaton este 1-0 arányban győzött Bukarestben Finnország nemzeti tizenegye ellen a Nemzetek Ligája B divíziójában, az Edi Iordănescu szövetségi kapitány irányította gárda első két mérkőzését elveszítette.

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 3. forduló:
Magyarország-Németország 1-1 (1-1)
----------------------------------
Puskás Aréna, 55 926 néző, v.: José María Sánchez (spanyol)
gólszerzők: Nagy Zs. (6.), illetve Hofmann (9.)
sárga lap: Sallai (17.), Gulácsi (86.), Ádám (90.), illetve Schlotterbeck (36.)

Magyarország:
-------------
Gulácsi Péter - Lang Ádám, Willi Orbán, Szalai Attila - Fiola Attila, Nagy Ádám, Styles Callum (Vécsei Bálint, 87.), Nagy Zsolt (Nego Loic, 70.) - Sallai Roland (Gazdag Dániel, 76.), Szoboszlai Dominik - Szalai Ádám (Ádám Martin, 69.)

Németország:
------------
Manuel Neuer - Nico Schlotterbeck, Niklas Süle, Thilo Kehrer - Jonas Hofmann (Lukas Nmecha, 85.), Leon Goretzka (Ilkay Gündogan, 69.), Joshua Kimmich, David Raum - Kai Havertz (Karim Adeyemi, 85.), Jamal Musiala (Julian Brandt, 78.) - Timo Werner (Thomas Müller, 78.)

korábban írtuk

Nemzetek Ligája: az olaszok ellen nem jött össze a bravúr Szalaiéknak
Nemzetek Ligája: az olaszok ellen nem jött össze a bravúr Szalaiéknak

A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re kikapott az Európa-bajnok olasz csapat vendégeként a Nemzetek Ligája A divíziójának második fordulójában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés