Az EHF honlapja összeállította az öt legjelentősebb téli átigazolást a BL-középdöntő mezőnyében, ennek a rangsornak éppen Crina Pintea (jobbról a második) végzett az élén
Fotó: Facebook/Crina Pintea Oficial
A címvédő Győri Audi ETO KC szombaton este 20.30-tól hazai pályán a 2016-os győztes Bukaresti CSM ellen kezdi szereplését a női kézilabda-Bajnokok Ligája középdöntőjében.
2019. január 25., 14:202019. január 25., 14:20
Az európai elitsorozat a decemberi kontinensbajnokság miatt november közepe óta szünetelt. Az újrakezdés alkalmából az európai szövetség (EHF) ismét közzétette aktuális erősorrendjét, amelyet a – csoportkörben százszázalékos teljesítménnyel első – győriek vezetnek, vagyis őket tartják a legesélyesebbnek a végső sikerre.
Az EHF honlapjának megfogalmazása szerint a nyári edzőváltás, Ambros Martín távozása ellenére úgy tűnik, a magyar bajnokcsapatot lehetetlen megállítani.
A decemberi, franciaországi Eb legjobb beállója számára pikáns lesz a szombati mérkőzés, hiszen a szerződése csupán az idény végéig szól, és nyártól minden bizonnyal éppen a Bukaresti CSM játékosa lesz.
„Természetesen különleges lesz, sok játékost ismerek ott és érdekes lesz ellenük játszani. Mi vagyunk az esélyesek, hiszen hozzuk a játékunkat, úgyhogy mindent megnyerhetünk” – nyilatkozta Pintea, aki január 2-án nyolc góllal mutatkozott be új csapatában a Ferencváros elleni bajnoki rangadón.
Az EHF honlapja összeállította az öt legjelentősebb téli átigazolást a BL-középdöntő mezőnyében, ennek a rangsornak éppen Crina Pintea végzett az élén, aki a francia Paris 92 együttesétől szerződött Győrbe. Az ötödik a román Claudia Constantinescu lett, akit a Zilahi HC csapatától igazolt le a CSM a magyar–román Európa-bajnoki mérkőzésen súlyosan megsérült Cristina Neagu pótlására.
A lista második helyén a Ferencváros vasárnapi ellenfele, a német Thüringer HC irányítója, Kerstin Wohlbold áll, aki visszatért a szülési szabadságról. A tapasztalt játékosra a korábbi magyar válogatott Triscsuk Krisztina súlyos sérülése miatt nagy szükség lesz Nordhausenben.
A két csapat eddig nyolc alkalommal találkozott egymással, a magyar együttes egy vereség és egy döntetlen mellett hatszor győzött. Az egyetlen döntetlen éppen a 2016-os BL-döntőben született, amit végül hétméteresekkel a CSM nyert meg.
A Ferencváros az ötödik helyen áll a 2. csoportban, és úgyszintén fontos lenne számára a győzelem a német bajnoki címvédő otthonában, hogy minél jobb pozícióba kerüljön a továbbjutásért zajló harcban. Biztató előjel lehet, hogy az FTC tétmeccsen még soha nem kapott ki a Thüringertől: egy döntetlen mellett ötször győzött.
A női EHF Kupa csoportkörében három forduló után százszázalékos Siófok KC a negyedik körben a svéd IK Sävehof otthonában biztosíthatja be továbbjutását a negyeddöntőbe.
A BL-középdöntő 2. csoportjának állása
1. Győri Audi ETO KC 8 pont, 2. CSM 6, 3. Vipers Kristiansand (norvég) 4, 4. Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 3, 5. FTC-Rail Cargo Hungaria 2, 6. Thüringer HC 1
Az első négy helyezett jut a negyeddöntőbe.
Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.
Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.
Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.
Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.
Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.
Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.
A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.
Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.
szóljon hozzá!