Hirdetés

Gyenes Mani az idei KTM-motorja nyergében készül a 2018-as Dakar Ralira

•  Fotó: Facebook.com/ManiGyenes

Fotó: Facebook.com/ManiGyenes

Gyenes Mani nem szeretné megszakítani a hagyományokat, ezért idén is elrajtol a szebeni Red Bull Romaniacs hardenduró-versenyen, mint ahogyan a 2018-as Dakar Ralira is benevezett.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. július 06., 08:122017. július 06., 08:12

Benevezett a 2018-as Dakar Ralira Gyenes Emánuel, Románia legeredményesebb terepmotorosa, aki a július 15-ei határidő lejártával, az indulók véglegesítésekor tudja meg kérelme elbírálásának eredményét. „Szerintem nálam nem lesz probléma, jó úton haladunk” – közölte a Krónikával a Maninak becézett versenyző.

A szatmárnémeti motoros változatlan felállásban, ugyanazzal a két szerelővel utazik majd el a dél-amerikai viadalra, mint ahogyan a versenymotorja is az idén megismert KTM marad. Az útvonal ugyanakkor változik, hiszen a korábbi bejelentés értelmében Paraguay helyett a perui Limából rajtol majd el a mezőny január 4-én, hogy aztán Bolívián keresztül az argentin Córdobában érjenek célba január 20-án.

Hirdetés
Idézet
Az első négy nap Peruban nehéz lesz a dűnék miatt.

Utána gyors szakaszok következnek. Ez lesz a 40. Dakar Rali, ezért biztos vagyok, a szervezők készülnek majd arra, hogy emlékezetessé tegyék a versenyt” – ecsetelte. Megjegyezte, hogy a felkészüléséhez az lenne a leginkább célravezető, ha minél többet versenyezhetne az afrikai dűnék között, ám egyelőre csak abban bízik, hogy októberben részt vehet majd a marokkói ralin.

Addig is erőnléti edzéseket tart, és javában versenyzik a magyarországi enduró- és endu­ró­krossz-bajnokságokban. A romániai pontvadászatban elmondása szerint azért nem vesz részt, mert már tavaly vitája volt a sportági szövetség vezetőivel. Szerinte

itthon gyenge a szervezés és a versenyző is kevés, pénzkidobásnak tartja a részvételt.

„A magyarországi bajnokság amúgy is közelebb van, könnyebb eljutnom oda és a szervezés is jobb. Egy fordulóval az enduróbajnokság vége előtt az élen állok az összetettben, és remélhetőleg megnyerem, míg endurókrosszban egyelőre a harmadik vagyok, de a hátralévő két futamon szeretnék előrébb lépni a második helyre. Az elsőre nem hiszem, hogy felérhetek” – közölte Mani.

Tájékoztatása alapján idén sem hagyja ki az augusztus végi franciaországi Six Days en­duróversenyt, amely jellemzése szerint a motorosok olimpiájának számít. Elviekben országonként négyfős csapatok indulnának, de

idén egyedül ő képviseli majd Romániát, és a magyarországi csapattal megy versenyezni.

Megjegyezte, hogy harden­duróra már nem szokott edzeni, de a nagyszebeni Red Bull Romaniacs ralival kivételt tesz, hogy hű maradjon a hagyományokhoz. Ő ugyanis az egyedüli olyan romániai motoros, aki az eddigi összes kiíráson rajthoz állt, és nem lesz ez másképp idén sem, amikor július 25-én elindul a Kárpátok erdős vidékén haladó, mintegy ötszáz kilométeres útvonalon.

A négynapos versenyre egyébként 49 országból, összesen közel 400 sportoló érkezik, Mani pedig bízik abban, hogy idén is teljesíteni tudja az extrém terepen zajló viadalt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés