
A maraton kategória első helyén rangsorolták Gyenes Emanuelt a Dél-Amerikában zajló Dakar Rali vasárnapi szakasza után.
2015. január 12., 13:302015. január 12., 13:30
Ez ugyanis már kimondottan az endúrósoknak kedvezett, a többszörös országos bajnok szatmárnémeti motoros pedig 450 köbcentis KTM-jével lendületesen vágta át a tengerszint feletti 3000 méteres magasságokba vezető útvonalat a chilei Iquiquiéből a bolíviai Uyuni sósivatagja felé, hogy onnan hétfőn egy másik útvonalon, 784 kilométernyi szelektív után a várakozások szerint visszatérjen Iquiquiébe.
A kétnapos, szerelők segítsége nélküli megmérettetés előtt – a maraton kategóriában indulók a verseny során fő alkatrészeket nem helyettesíthetnek a motoron – már jelezte, hogy első nap az óvatosságot tartja majd szem előtt, hogy aztán másnap már ismét megpróbálhasson előrébb araszolni.
Ezzel együtt a maratoni kategória 2011-es győztese, Románia legeredményesebb dakarosa már vasárnap este javított összetettjén, hiszen bár a mért szakaszt a 31. helyen teljesítette, a világ legnehezebb terepralijának derekán már a 30. a mezőnyben, amely 161 motorosról 111-re apadt – a versenyt feladók között szerepel az a brit Sam Sunderland (KTM) is, aki a nyitóetapot megnyerte.
A hondások elégedettsége különben vasárnap is töretlen maradt, ezúttal az összetettben harmadik portugál Paul Goncalvesnek sikerült maga mögött tartania a KTM nyergében versenyző riválisokat: a címvédő spanyol Marc Coma (KTM) az összetettbeli helyével megegyezően második lett, míg harmadikként az osztrák Matthias Walkner teljesítette a szelektívet. A motorosok tabellájának élén változatlanul a spanyol Joan Barreda (Honda) áll.
A hétfőn pihenőnapos autósoknál ez a nyolcadik szakasz hozta meg az eddig meglepő eredményességgel haladó szaúdi Jazid Alradzsi első győzelmét: a Toyota volánja mögött versenyző pilóta az argentin Orlando Terranova (Mini) és az összetett élén álló katari Nasszer al-Attijah (Mini) előtt él célba, és ezzel tartja összetettbeli harmadik helyét, közvetlenül a dél-afrikai Giniel de Villiers által irányított másik toyotás egység mögött. A viadal honlapja szerint a Sebestyén Sándor neve által fémjelzett magyar egység (Toyota) a 63. lett, az összetettben pedig a 66. helyen rangsorolják őket.
A kamionos mezőnyben folytatódott az orosz uralom, míg a quadosoknál a Yamahák legyőzhetetlennek tűnnek. Előbbi kategóriában a vasárnapi szakaszt Eduard Nyikolajev Kamaza nyerte, az összetettet Ajrat Mardgyev vezeti, míg utóbbi mezőnyben a paraguayi Neson Augusto Sanabria Galeano győzött az összetettben első lengyel Rafael Sonik előtt.
Kedden már Iquiquéből Calama felé halad a mezőny: mindegyik kategória számára 539 km lesz az össztáv, amelyből 451 km a mért szakasz. Ez lesz amúgy az idei Dakar utolsó chilei állomása, szerdán ugyanis már visszatérnek Argentínába, ahol szombaton a rajt helyszínén, Buenos Airesben zárul a rali.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!