
Fotó: MLSZ
A magyar labdarúgó-válogatott a görög, a finn és az észt csapattal mérkőzik a C osztályban az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájában – dőlt el a sorozat lausanne-i sorsolásán szerdán. Románia rendkívül nehéz csoportba, Szerbia, Montenegró és Litvánia társaságába került.
2018. január 24., 14:022018. január 24., 14:02
2018. január 24., 16:112018. január 24., 16:11
Az együttesek szeptemberben, októberben és novemberben oda-visszavágós alapon játszanak egymással a csoportelsőségért.
Az első hazai találkozót zárt kapuk mögött játssza majd Georges Leekens szövetségi kapitány magyar együttese. Az európai szövetség (UEFA) a 2015 szeptemberi, Románia elleni Eb-selejtezőn tapasztaltak miatt büntette meg a magyar szövetséget. Az MLSZ honlapján emlékeztet rá, hogy az UEFA ellenőre három vétséget tüntetett fel jelentésében: a szurkolók egy része tiszteletlenül viselkedett a román himnusz alatt, rasszista magatartást tanúsított, valamint blokkolva voltak a menekülőutak. Az MLSZ fellebbezését elutasította az UEFA, így már akkor eldőlt, hogy a válogatottnak a következő UEFA-lebonyolítású hazai tétmérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania. Ugyanakkor a fellebbezés lehetővé tette, hogy a magyar válogatott előbb 2015. októberében a feröeriek elleni Eb-selejtezőt, majd novemberben a norvégokkal szembeni, sorsdöntő pótselejtező hazai visszavágóját is nézők előtt játssza le.
Az élen záró válogatott 2020 márciusában az osztály másik három csoportjának győztesével elődöntő-döntő rendszerben mérkőzik meg a 2020-as Európa-bajnokságon való indulás jogáért – ezen a kontinensviadalon az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont.
A B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek. A Nemzetek Ligája első helyéről 2019 júniusában dönt az A osztály négy csoportgyőztese.
A Nemzetek Ligája 2018-as játéknapjai:
szeptember 6-8.
szeptember 9-11.
október 11-13.
október 14-16.
november 15-17.
november 18-20.
Az elsődleges kezdési időpont – közép-európai idő szerint – 20.45 óra lesz, hétvégén viszont a mérkőzések többsége 18 órakor kezdődik majd, de ezeken a napokon is lesznek meccsek 20.45-től is, illetve 15 órától.
A Nemzetek Ligája csoportjai:
----------------------------
Az A-osztály:
1. csoport: Németország, Franciaország, Hollandia
2. csoport: Belgium, Svájc, Izland
3. csoport: Portugália, Olaszország, Lengyelország
4. csoport: Spanyolország, Anglia, Horvátország
A B-osztály:
1. csoport: Szlovákia, Ukrajna, Csehország
2. csoport: Oroszország, Svédország, Törökország
3. csoport: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Észak-Írország
4. csoport: Wales, Írország, Dánia
A C-osztály:
1. csoport: Skócia, Albánia, Izrael
2. csoport: MAGYARORSZÁG, Görögország, Finnország, Észtország
3. csoport: Szlovénia, Norvégia, Bulgária, Ciprus
4. csoport: Románia, Szerbia, Montenegró, Litvánia
A D-osztály:
1. csoport: Grúzia, Lettország, Kazahsztán, Andorra
2. csoport: Fehéroroszország, Luxemburg, Moldova, San Marino
3. csoport: Azerbajdzsán, Feröer-szigetek, Málta, Koszovó
4. csoport: Macedónia, Örményország, Liechtenstein, Gibraltár
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!