
Nem hosszabbítja meg szerződését, és az idény végén elhagyja a Liverpoolt a csapatkapitány Steven Gerrard, aki 2000-től 114 válogatott meccsen 21 gólt szerzett az angol labdarúgó-válogatottban, a Premier League-ben szereplő klubcsapatában pedig az elmúlt 16 idényben 695 mérkőzésen 180-szor volt eredményes.
2015. január 04., 20:412015. január 04., 20:41
A 34 esztendős középpályás pénteken jelentette be távozását, de leszögezte, bárhová szerződjék is, sosem fog a Liverpool ellen játszani. Több sajtóorgánum – köztük a BBC és a Sky Sports – tudni véli, hogy az Egyesült Államokban, az ottani bajnokságban (MLS) folytatja pályafutását, ő maga azonban nem beszélt leendő együtteséről.
Gerrard 2003 óta csapatkapitánya a Liverpoolnak. Nyert Bajnokok Ligáját, UEFA-kupát, FA-kupát és Ligakupát, bajnoki címet azonban nem. A Premier League idei szezonjában, 20 forduló után a Liverpool 29 ponttal az összetett 8. helyén áll, miután az év első napján 2-2-es döntetlent jegyzett hazai pályán a sereghajtó Leicester ellen.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!