Hirdetés

Fradi-veréssel búcsúztatta az óévet a HSC

„Győzelemre játszottunk. A fontos az, hogy továbbra is megőriztük esélyünket a rájátszásra” – szögezte le Christer Dreberg, a Csíkszeredai HSC férfi jégkorongcsapatának vezetőedzője, miután hétfő este 4-2-re legyőzték a vendég Ferencvárost a Mol Ligában. 

Krónika

2014. december 30., 15:432014. december 30., 15:43

A 2014-es év utolsó hargitai összecsapása rendkívül fontos volt a hazaiaknak, hiszen az összetettben sereghajtóként fogadták az épp előttük tanyázó budapestieket, akikkel már korábban is parázs csatákat vívtak a szezonban.

A mostani sem volt egyszerű játszma, a durvaságokkal és ritkán látott öngóllal tarkított meccsen a kiállításoké volt a főszerep. Ezek hatására először a nagy iramban kezdő HSC-nek sikerült megszereznie a vezetést, amikor harmadik emberfórját Spady révén gólra váltotta. A csíkiak, részben ellenfelüknek köszönhetően, a második harmadban még jobban megléptek. A Fradi védője, Guren ugyanis félpályánál korongot szerzett, ám azt saját kapujába juttatta. A találatot végül Pappnak írták be.

Ezzel azonban még nem merült ki a hazai gólgyártás: megint Spady érkezett, akinek magasan a kapu elé belőtt korongját Marton kapus elnézte, és végül az a ketrecben kötött ki. A fővárosiak csupán az utolsó játékrészre szedték némiképp össze magukat, de Kiss Ákos góljára gyorsan válaszolt Mihály, így utána már Kiss Gábor találata csupán szépítésre volt elegendő.

A HSC idei második győzelmét követően Dreberg leszögezte: a szerencse nem jön a mennyből, azért meg kell dolgozni. „Egy kemény mérkőzés volt, akárcsak a többi meccs a Fradi ellen. Két harmad után hárommal mentünk, és szerencsénk is volt a sok szerencsétlenség után. Mindig azt mondom, hogy azé a szerencse, aki jobban megdolgozik érte. Ma mi voltunk azok” – értékelt a szakvezető.

Szakács Ferenc, a budapestiek vezetőedzője elismerte, hogy a HSC ellen szervezetlenül hokiztak, véleménye szerint ellenfelük jobban akarta a sikert. „Kaptunk egy szerencsétlen gólt, amelyet azt hittük, hogy les. A második harmadban kaptunk egy buta öngólt, majd a harmadiknál mellényúlt a kapus. Mentünk az eredmény után. Sportszerűen kezdődött a találkozó, majd a játékvezetők összefújták a mérkőzést” – vélte a tréner.

A Mol Ligában érdekelt két erdélyi csapat szombatig pihenhet, akkor ugyanis már Magyarországon vívják az újabb csatát: a HSC Miskolcon, a Brassói Corona Dunaújvárosban lép pályára. A kiszállás vasárnap Debrecenben folytatódik a barcaságiaknak, míg a hargitaiak az Újpest ellen játszanak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés