
Újabb rajt-cél győzelmet húzott be Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnoki címvédő pilótája a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság vasárnapi Olasz Nagydíján, Monzában.
2015. szeptember 06., 17:262015. szeptember 06., 17:26
A szombati időmérőn „Mercedes-szendvicsbe\" került a két Ferrari: az első rajtpozíciót megszerző Hamilton és a negyedikként induló Rosberg között Räikkönen és Vettel startolt. Ez Hamiltonnak és Vettelnek kiválóan, Räikkönennek viszont pocsékul sikerült: a finn beragadt, és a mezőny végére szorult vissza, míg négyszeres világbajnok német csapatársa feljött a második helyre.
A két Ferrari közül ezt követően viszont Räikkönen ment nagyot: míg Vettel nem tudott közel kerülni az élen autózó Hamiltonhoz, a finn a hetedik körben már a kilencedik volt. Mivel pedig a bokszkiállást a végsőkig halasztotta, már a harmadik helyre is följött, de miután abroncsai elfogytak, Rosberg a friss gumikkal elvette tőle a dobogót érő helyezést.
Räikkönen aztán a kerékcsere után kissé visszaesett, de a végére már ismét a hatodik helyen autózott – hogy aztán végül az ötödik helyen fusson be, miután a Ferrari nagy riválisa, a Mercedes elvesztette egyik autóját: a harmadik helyen autózó Rosberg autójában kigyulladt a motor – a hazai közönség ezt nagy ovációval fogadta –, így a németnek két körrel a vége előtt föl kellett adnia a versenyt.
Csapattársa, Hamilton viszont zavartalanul haladt, így megszerezte az újabb – idén már hetedik, pályafutása negyvenedik – első helyezését, 53 pontra növelve összetettbeli előnyét Rosberggel szemben. A Ferrari-szurkolók viszont mégis örülhettek, hiszen a második helyen Vettel futott be. A dobogó harmadik fokára Felipe Massa (Williams) állhatott fel. „Rendkívül hálás vagyok a csapatnak, hogy ennyit dolgoztak, enélkül nem tudtuk volna mindezt elérni\" – mondta a végén a győztes Hamilton a riporteri szerepet ezúttal betöltő George Lucasnak.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!