Hirdetés

Forma-1: betartanak a nagy csapatok

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

A sorozat vezetőivel folytatott vita miatt külön verseny elindítását tervezik a Forma–1-es csapatok, miután csak a Williams és a Force India nevezett be a jövő évi szezonba.

Hírösszefoglaló

2009. június 22., 10:242009. június 22., 10:24

Teljesen megváltozhat a jövőben a legnépszerűbb technikai versenysorozatnak számító Forma–1. A csapatokat tömörítő szervezet (FOTA) ugyanis bejelentette, hogy nem fogadja el a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) feltételeit a jövő évi szabálymódosításokkal kapcsolatban, és párhuzamos bajnokság megszervezését tervezi. A tervek szerint az új bajnokság irányítása átlátható lesz, újabb résztvevőket kíván vonzani, jobban odafigyel a szurkolók kívánságaira, beleértve az alacsonyabb jegyárakat a partnerek és a fontos részvényesek számára.

A FIA és a FOTA vezetői hónapok óta próbálnak egyezségre jutni a 2010-re tervezett költségvetési limit bevezetésével kapcsolatban, amelynek lényege: nagyobb fejlesztési és technikai szabadságot kapnának azok az F1-es istállók, amelyek vállalnák, hogy nem költenek többet, mint a nemzetközi szövetség által meghatározott évi 45 millió euró. A FOTA-t alkotó istállók – McLaren-Mercedes, BMW Sauber, Renault, Toyota, Brawn GP, Ferrari, Red Bull és Toro Rosso – azzal a feltétellel jelentkeztek a 2010-es bajnokságra, hogy megoldják a FIA-val a költségvetési vitát és rendezik a Forma–1 médiajogait birtokló FOM-mal (Formula One Management), Bernie Ecclestone cégével a közvetítési jogok kérdését.

A kenyértörésre okot adó vita több hónapja folyik. A Ferrari, a Red Bull, a Toro Rosso és a Renault már korábban is bejelentette: ha a költségvetési határt jövőre bevezetik, ők nem kívánnak elindulni a 2010-es világbajnokságon. Szerintük a FIA szabályai mindenképpen kettészakítják a sorozatot: azokra, akik a költségvetési plafont választva több technikai szabadságot élveznek, és azokra, akik korlátlanul költenek, de ennek fejében szigorú technikai korlátok közé kényszerülnek.

A FIA eredetileg péntekig adott határidőt, hogy ezek a csapatok feltétel nélkül nevezzenek a jövő évi bajnokságra, de ez nem történt meg. A Williams, a Force India és három új csapat (USF1, Campos és Manor) feltételek nélkül elfogadta a FIA javasolta szabályokat. Válaszul a FOTA ideiglenesen felfüggesztette a Williams és a Force India tagságát. „A FIA csalódott, de nem lepődött meg azon, hogy a FOTA képtelen volt a sportág érdekeit szem előtt tartó megállapodásra –áll a nemzetközi szövetség pénteki közleményében. – A FIA nem engedélyezheti a pénzügyi versengést a világbajnoki sorozatban, és nem engedheti meg, hogy a FOTA diktálja a Forma–1 szabályait.”

Bár a FIA bejelentette, hogy bepereli a FOTA-t alkotó csapatokat, a szervezet elnöke, Max Mosley saját bevallása szerint nem veszi komolyan a fenyegetést. A brit biztos abban, hogy bár lesz néhány távozó, de a most lázadó istállók többsége marad a hatvan éve fennálló szériában. „Ez az egész a pózolásról szól. Valamikor 2010 eleje és 2010 márciusa, az első verseny előtt az egész meg fog szűnni, mindenki lenyugszik és versenyezni fog” – nyilatkozta Mosley.

Bernie Ecclestone, a Forma–1 kereskedelmi jogainak birtokosa viszont hagyná szabadon költekezni a nagynevű csapatokat, ha azok garantálnák, hogy további öt évre elkötelezik magukat az FIA bajnokságában. Martin Whitmarsh, a McLaren-Mercedes vezetője szerint csak július végéig van idő békekötésre, különben a FOTA elkezdi megszervezni az új bajnokságot. A FIA úgy tervezi, hogy július 20-án hozza nyilvánosságra a módosított 2010-es rajtlistát. Korábban már több neves pilóta is kijelentette, a csapatokkal tart, ha valóban szakadásra kerül sor, ezt most a FOTA is megerősítette: „A legnagyobb pilóták, sztárok, márkák, szponzorok és vállalatok, melyek a múltban is a motorsport legmagasabb szintjén képviseltették magukat, mind az új sorozattal tartanak.”


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés