Hirdetés

Forma–1: nem egyezett meg a FIA és a FOTA

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Nem jutott közös nevezőre a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) és a Forma–1-es csapatokat tömörítő szervezet (FOTA), ezért a jövő évre tervezett szabályokon nem módosítanak – jelentette be a FIA.

MTI

2009. június 17., 10:442009. június 17., 10:44

A két szervezet pénzügyi vezetői újra megpróbáltak egyezségre jutni a 2010-re tervezett „költségvetési sapka” bevezetésével kapcsolatban, amelynek lényege: nagyobb fejlesztési és technikai szabadságot kapnának azok az F1-es istállók, amelyek vállalnák, hogy nem költenek többet, mint a nemzetközi szövetség által meghatározott évi 40 millió font.

„Sajnos a FOTA megjelent képviselői elmondták, nincs felhatalmazásuk arra, hogy a költségvetési szabályokról egyeztessenek velünk – áll a FIA közleményében. – Nem voltak elég felkészültek ahhoz, hogy bármiről is tárgyaljunk, a találkozó nem érte el célját, nevezetesen azt, hogy a szabálymódosításokkal kapcsolatban a FIA és a FOTA álláspontjai közeledjenek egymáshoz, és végül egyezségre jussunk. A költségvetési szabályozás ezért változatlan marad.”

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke jelezte, lassan elege lesz a huzavonából: „Nem tudom felfogni, hogy egyesek miért akarják mindenáron szétrombolni a Forma–1-et. Világosan leszögeztük az álláspontunkat, és ezen május óta nem változtattunk. Semmi értelme sincs annak, hogy folytassuk ezt a véget nem érő purparlét.”

Hétfőn a nemzetközi szövetség közleményben jelentette ki: a Forma–1-es csapatokat tömörítő szervezet tagjai közül néhányan azon dolgoznak, hogy megakadályozzák a két szervezet közötti megállapodást, amely a sportág jövőjét hivatott megalapozni. A FIA nem említett neveket, de Luca di Montezemolo, a Ferrari és a FOTA elnöke szombaton azt nyilatkozta: a nagy istállók készen állnak arra, hogy megszervezzék saját bajnokságukat, ha ez szükségessé válik.

Montezemolo hozzátette: az olasz csapat nem indul el a jövő évi világbajnoki sorozatban, ha a FIA a szabálymódosításokkal kapcsolatban nem veszi figyelembe a Ferrari érdekeit. A múlt pénteken nyilvánosságra hozott 2010-es rajtlistán a jelenlegi tíz csapat mellett három új szerepel, míg öt istálló – a McLaren–Mercedes, a BMW–Sauber, a Renault, a Toyota és a Brawn– Mercedes – csak feltételes indulási jogot kapott, ezeket további egyeztetésre kéri a FIA. Esetükben pénteken várható végleges döntés.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés