Hirdetés

Folytatódó ellentétek

Kézilabda – A Râmnicu Vâlcea-i Oltchim nyerte a női Szuperkupát. Folytatta romániai veretlenségi sorozatát a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim női kézilabdacsapata. Miután mind a Nemzeti Liga, mind pedig a Román Kupa tavalyi kiírásában nem talált legyőzőre, a Chiajnán megrendezett Szuperkupa-döntőben 28-24-re verte a Brassói Rulmentul együttesét. Az Oltchim a Szuperkupa-győzelemmel tízezer euróval gazdagodott.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. augusztus 10., 00:002007. augusztus 10., 00:00

A két rivális gárda közötti ellenségeskedés nem szűnt meg a nyári vakáció alatt. A mérkőzés több mint húszperces késéssel kezdődött, mert az Oltchim nem akart pályára lépni. A tiltakozás kiváltó oka, hogy Simona Gogârlă és Natalia Spirova, a brassóiak nemrég igazolt játékosai még nem kapták meg volt csapataiktól játékosigazolványainkat, így az Oltchim szerint szabálytalanul szerepeltek a találkozóra benevezettek listáján. Gheorghe Tadiciék végül Cristian Gaţu szövetségi elnök közbelépésére engedtek, így végül elkezdődhetett az összecsapás, amelynek első félideje brassói fölényben telt el. A szünetben 14-13-ra vezetett Mariana Tîrcă együttese, ám a második felvonásban már nem tudta tartani az iramot a bajnokcsapattal. A hat találatig jut Gogârlă kiemelkedő teljesítménye nem volt elég a sikerhez: az Oltchim a hét gólt dobott Ramona Maier vezérletével 28-24-re verte az erdélyieket. „Elégedett vagyok a lányok játékával. Szinte végkimerülésig hajtottak, de a csapatjátékon még bőven van javítanivaló. A bajnokságban másképpen alakulnak majd a dolgok” – jelentette ki Mariana Tîrcă, a Rulmentul vezetőedzője. Gheorghe Tadici a győzelem ellenére sokkal elégedetlenebb volt: „Heten játszottunk kilenc ellen. Legalább húsz, a Brassót segítő bírói ítéletet láttam. De így is megvertük, és mindig is meg fogjuk verni őket, ne is álmodjanak a bajnoki címről”.

P. A.


Tadici fenyegetőzik

Gheorghe Tadici, a román női válogatottat is irányító szakember azzal fenyegetőzött, lemond szövetségi kapitányi posztjáról, ha a Román Kézilabda-szövetség (FRH) ügyvezető bizottsága helybenhagyja Talida Tolnai büntetését. A FRH fegyelmi bizottsága nyolc hónapra eltiltotta a válogatott kapust, miután megállapította, a Zilahi HC játékosaként aláírt a Brassói Rulmentulhoz is. „Ez nyílt támadás a decemberi világbajnokságra készülő válogatott ellen. Tolnait félrevezették, ezért vétlen. Roxana Gatzel korábban két különböző ország csapataihoz írt alá, és csak hat hónap eltiltást kapott az európai szövetségtől. Mi magunk ellen dolgozunk” – háborgott Gheorghe Tadici.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés