
Bodonyi Dóra K-1 5000 méteren nyert vasárnap
Fotó: Kajakkenusport,hu
A magyar versenyzők két-két arany- és ezüstérmet gyűjtöttek a poznani kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnap délutáni 5000 méteres versenyeiben, így a küldöttség 18 dobogós hellyel, kilenc elsővel, hét másodikkal és két harmadikkal zárta a kontinensviadalt. Az olimpiai számokban 4-2-1 volt a mérleg.
2021. június 06., 18:472021. június 06., 18:47
2021. június 06., 18:522021. június 06., 18:52
A leghosszabb távon, a kajakosoknál Noé Bálint érdekes verseny végén bizonyult a legjobbnak. A Budapesti Honvéd sportolója végig az élbolyban haladt, amely kezdetben hétfős volt, majd ötfősre olvadt,
Ezzel azonban még nem volt vége, üldözői közül ugyanis a portugál Fernando Pimenta – aki később azt reklamálta, hogy nem hallotta az utolsó körre figyelmeztető csengetést – tovább evezett, mivel azt hitte, még egy kör hátravan, s a biztonság kedvéért Noé, valamint a fehérorosz Aleh Jurenyija is vele tartott.
A trió megtett még egy 1000 méteres kört, sőt, a végén a portugál és a magyar sprintelt is, és szinte egyszerre értek be újra a célba. Később azonban kiderült, hogy az eredeti sorrend volt érvényes, tehát a ráadás kört csak tévedésből tették meg, így Noé lett az Európa-bajnok.
A szolnokiak világbajnoka, Bodonyi Dóra ennél simábban győzött a nőknél, magabiztosan utasította maga mögé riválisait, és az 500 méteren párosban, valamint négyesben szerzett elsősége után három aranyérmével ő lett a magyar küldöttség legeredményesebb versenyzője Poznanban.
A kenusoknál is jól szerepeltek a magyarok 5000 méteren: az MTK 19 éves, Eb-újonc sportolója, Fodor Nicholas a címvédő és világbajnok német Sebastian Brendel mögött második helyen ért célba és az ugyancsak 19 éves újpesti Horányi Dóra is ezüstérmet szerzett – ő a gyorsasági szakágban szintén első felnőtt Eb-jén szerepelt.
Az éremtábla (arany ezüst bronz)
Magyarország 9 7 2
Németország 4 3 3
Fehéroroszország 3 3 2
Oroszország 2 2 5
Ukrajna 2 2 4
Spanyolország 2 1 -
Csehország 2 - 1
Dánia 2 - 1
Lengyelország 1 3 2
Olaszország 1 - 1
Szlovénia 1 - -
Portugália - 2 1
Szlovákia - 2 1
Litvánia - 1 3
Horvátország - 1 -
Moldova - 1 -
Nagy-Britannia - 1 -
Belgium - - 1
Románia - - 1
Svédország - - 1
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!