Hirdetés

FIFA: Cristiano Ronaldo 2016 legjobbja

Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál válogatott futballistája lett 2016-ban a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél (FIFA) az Év játékosa, az elismerést negyedszer érdemelte ki.

Hírösszefoglaló

2017. január 10., 13:222017. január 10., 13:22

2017. január 10., 14:402017. január 10., 14:40

A 31 éves Ronaldo 2008, 2013 és 2014 után kapta meg ismét a díjat, amelyet hétfő este adtak át Zürichben. A támadó az előző szezonban klubjával megnyerte a Bajnokok Ligáját, a válogatottal pedig a franciaországi Európa-bajnokságot. A decemberben az Aranylabdát is elhódító futballista – aki mellett még az argentin Lionel Messi és a francia Antoine Griezmann volt tagja a legjobb háromnak – Gianni Infantinótól, a FIFA elnökétől kapta meg a győztesnek járó trófeát.

Az MTI beszámolója szerint az idén nyolcadszor átadott Puskás-díj a 29 éves malajziai Mohd Faiz Subrié lett, aki azzal érdemelte ki az elismerést, hogy 2016. február 16-án, a Penang bajnoki mérkőzésén egy bal oldali szabadrúgásból, jó 30 méterről a bal felső sarokba lőtt úgy, hogy a labda ritkán látható kanyart írt le a levegőben. Mohd Faiz Subri a korábbi brazil klasszistól, Ronaldótól vehette át a legszebb gólért járó elismerést. A FIFA futballbizottsága által kiválasztott tíz szépségdíjas találatra a szervezet honlapján lehetett szavazni, majd november végétől már csak arra a háromra, amely addig a legtöbb voksot kapta. A másik két jelölt a brazil Marlone és a venezuelai Daniuska Rodríguez volt.

Az év legjobb női játékosa az amerikai Carli Lloyd lett, míg a legjobb női edzőnek a német válogatott szövetségi kapitányát, Silvia Neidet, legjobb férfitrénernek pedig a Leicester Cityt hatalmas meglepetésre angol bajnoki címig vezető olasz Claudio Ranierit választották.

Az Év csapatában szinte kizárólag a Real Madrid és az FC Barcelona játékosai kaptak helyet, a két kivételt a Bayern München kapusa, Manuel Neuer és a korábbi Barca-futballista, jelenleg már a Juventusban játszó Dani Alves jelentette. A futballistákat képviselő nemzetközi érdekvédelmi szervezet (FIFPro) által szervezett szavazáson 75 ország több mint 25 ezer profi játékosa vett részt. A katalán klub labdarúgói nem jelentek meg az ünnepségen, mert az Atletic Bilbao elleni szerdai kupamérkőzésükre készülnek.

A Fair Play-díjat a kolumbiai Atlético Nacional kapta, amely felajánlotta a Copa Sudamericana győztesének járó trófeát a brazil Chapecoensének, miután utóbbi klub 19 játékosa november végén, a kupadöntőre utazva repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette. Később a Dél-amerikai Labdarúgó Szövetség a Chapecoensét nyilvánította a második számú kontinentális kupasorozat győztesének. Az új, Év szurkolói díjat az áprilisi FC Liverpool-Borussia Dortmund találkozó nézőinek ítélték, akik együtt énekeltek az 1989-es hillsborough-i katasztrófa évfordulóján. Az életműdíjat a brazil futsalos, Alessandro Rosa Vieira, ismertebb nevén Falcao kapta. Infantino és Ronaldo mellett a díjátadók között volt többek között Jelena Iszinbajeva, Diego Maradona, Frank Rijkaard és Gabriel Batistuta is.

A díjakról a szövetségi kapitányok, a válogatottak csapatkapitányai, kiválasztott sportújságírók és a szurkolók voksai alapján döntöttek. Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya és Dzsudzsák Balázs csapatkapitány is a végső győztes Cristiano Ronaldót jelölte meg első helyen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Év játékosa-szavazásán. A német edző a második helyen honfitársát, Toni Kroost, a harmadikon pedig az argentin Lionel Messit nevezte meg. Dzsudzsáknál Messi volt a második, míg a brazil Neymar a harmadik. Az újságírók közül Szeli Mátyásnál, a Nemzeti Sport munkatársánál ugyancsak Ronaldo győzött Luis Suarez és a francia Antoine Griezmann előtt.

Románia képviseletében a futballválogatott csapatkapitánya, Dragoș Grigore Lionel Messi, Cristiano Ronaldo és Sergio Ramos sorrendet állított fel, míg Christoph Daum szövetségi kapitány német honfitársait látta a legjobbnak Toni Kroos, Manuel Neuer és Mesut Özil személyében. Az edzők közül Grigorénál Diego Simeone, az Atlético Madrid trénere, Daumnál pedig Claudio Ranieri volt a nyerő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés