Hirdetés

Fiatal gárda, óvatos célok

Az első tíz hely valamelyikét „lőtte be” a Nagyváradi Bihar FC „Az első tízbe kerülés a célunk, de a Liga I-be való feljutásról sem mondtunk le végleg – ecsetelte a Krónikának a másodosztályos Nagyváradi Bihar FC céljait Sándor Lajos, a klub alelnöke a Liga II hétvégi rajtja előtt. – Nem lényeges, milyen eredményeket értünk el a felkészülési időszakban.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. augusztus 10., 00:002006. augusztus 10., 00:00

Labdarúgás
Ugyanolyan fontosnak tartom, hogy az NB I-es feljutásért küzdő Nyíregyháza csapatát legyőztük, mint azt, hogy a Karcagtól kikaptunk. Ezek csak próbálkozások, amelyek nem befolyásolják a kitűzött célokat”. Az elmúlt idényben a feljutást az osztályozókon elbukó csapat alelnöke hozzáfűzte, ha az idei szezonban sikerül feljutó helyen végezni, akkor sem hátrálnak meg. „A csoportunkból több csapatot egyáltalán nem ismerünk, majd a bajnokság során dől el, hogy milyen erőt képviselnek” – mutatott rá Sándor Lajos.
A nyári igazolásokról elmondta, a városi és a megyei önkormányzat tulajdonában lévő klub részvényesei úgy határoztak, huszonhat évesnél idősebb játékost csak külön engedéllyel lehet leszerződtetni, az elsődleges cél a helyi, Bihar megyei tehetségek felfedezése és beépítése a csapatba. „Ilyen igazolás Ember és Cipãu, akiket a Félixfürdői Lotustól hoztunk át. Fiatal, jó képességű játékosok, reméljük, be tudnak illeszkedni a csapatba. A Romtranstól érkezett Þârþ is szintén fiatal, és tehetségesnek tűnik” – sorolta az új szerzeményeket Sándor. A Nagyvárad emellett együttműködési szerződést kötött a Belényesi Bihorul gárdájával, amelynek értelmében számos játékos kettős igazolással rendelkezik, így a C osztályos dél-bihari csapatban és a B osztályos Bihar FC-ben is játszhatnak.
A Bihar FC rendezte a félixfürdői klubbal kipattant nézeteltérését is: a két klub között Szeles Tibor leigazolása miatt robbant ki a vita, mivel a váradi gárda nem fizette ki a játékos vételárát, amiért a Lotus elnöke följelentette őket a szövetségnél. „Mostanra sikerült megegyeznünk abban, hogy részletekben egyenlítjük ki a vételárat, így a feljelentést visszavonták” – tájékoztatott Sándor Lajos.
A csapat anyagi lehetőségei sem szűkültek be végzetesen: bár a finanszírozó önkormányzat csökkentette a támogatást, Tóth Sándor klubelnök több helyi céggel is fölvette a kapcsolatot, és sikerült támogatókat szereznie. „Ebben nagy segítségére volt Petru Filip polgármester is, aki vállalta a közvetítői szerepet, és meggyőzte a cégvezetőket, hogy üljenek le tárgyalni” – árulta el a sportvezető.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés