A négy csoport győzteseegyenesen a negyeddöntőbe jut, míg a 2–3. helyezettekkieséses rendszerben játszanak egymással alegjobb nyolc közé jutásért.
Kemény Dénes ésVlad Hagiu tanítványai jól ismerik egymást,hiszen az elmúlt hónapban kétszer ismegmérkőztek. Kolozsváron, a Bajnokok Tornáján12-3-ra nyertek magyarok, míg a debreceni Volvo Kupán12-5-re múlták felül a román válogatottat.
Magyarország olimpiai bajnokválogatottja a címvédő Szerbia társaságábana vb kimagasló esélyese. A két évvelezelőtti, montreali világbajnokságon a szerbek 8-7-reverték a Kemény-legényeket, így nagy abizonyításvágy Benedek Tiborékban.„Nemcsak a közönségünket kényeztettükel, hanem saját magunkat is, így mindig csak azarannyal lehetünk egyértelműen elégedettek. Egyezüst vagy egy bronz talán csalódásnakszámít, pedig ezek még elfogadhatóeredmények. Igaz, az utóbbi időben volt ezekből elég,tehát ideje lenne, hogy most arany jöjjön” –fogalmazott Kemény Dénes. A szövetségikapitány a csoportellenfelekre is kitért. „Új-Zélandnem jelent veszélyt, de a románok elleni csoportzáróelőtt, amely már mérvadó lesz, nagyon komolyankell venni a kanadaiakat is, akik jól játszanak, még,ha nem is szabad gondot jelentsen a legyőzésük” –mondta. Az Ausztráliába utazott magyar keretből MolnárTamás, Kis Gábor és Varga Dénestorokgyulladást kapott, játékuk mégkérdéses a ma délelőtti, Új-Zélandelleni mérkőzésen.
A román küldöttségbenviszont mindenki egészséges, és készarra, hogy legalább montreali szereplést ismételjemeg, amikor hatodik helyen végzett a Hagiu-csapat. „Ajátékosok türelmetlenek, alig várják,hogy a rengeteg edzés és felkészülésimeccs után végre hivatalos összecsapásonszerepeljenek. Fontos a jó kezdés, ezért nemszabad lebecsülnünk a kanadaiakat. A zárásmég fontosabb: mindenképpen az első hat közöttszeretnénk végezni, de nem titok, éremértszállunk medencébe” – jelentette ki Vlad Hagiuszövetségi kapitány.
A magyar női vízilabda-válogatottmár lejátszotta első mérkőzését:8-8-ra végzett Olaszországgal a D csoportban. GodovaGábor címvédő együttese az alapembernekszámító, de kéztörése miattotthon maradt Drávucz Rita nélkül próbálismételni, még akkor is, ha a szövetségikapitány szerint idén legalább hat-hétcsapat esélyes a világbajnokság megnyerésére.
Férfi vízilabda-világbajnokság,a D csoport menetrendje, kedd: Románia–Kanada (RTV 2,09.15), Magyarország–Új-Zéland (m1, 10.40).Csütörtök: Románia–Új-Zéland(RTV 2, 0.00), Magyarország–Kanada (m1, 10.40). Szombat:Magyarország–Románia (m1, RTV 2, 10.40),Kanada–Új-Zéland.
Magyarország játékoskerete:Nagy (TEVA-Vasas Plaket), Szécsi (Camogli, olasz) – kapusok.Benedek, Biros, Fodor, Kiss Gergely, Molnár, Szivós(Domino-BHSE), Kásás, Madaras (Pro Recco, olasz), KisGábor (Brendon-Fenstherm-ZF-Eger), Varga Dániel, VargaDénes (TEVA-Vasas Plaket) – mezőnyjátékosok.
Románia játékoskerete:Nenciu (Steaua), Stoenescu (Dinamo) – kapusok. Kádár,Iosep (Mataro, spanyol), Bonca (Terassa, spanyol), Radu (Firenze,olasz), Buºilã (Chiavari, olasz), Matei, George Georgescu, Ghiban(Steaua), Andrei (Dinamo), Dunca, Ramiro Georgescu (NagyváradiCSM), Negrean (Rapid) – mezőnyjátékosok.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.