
Fotó: Mediafax
A bajnoki címvédő Dinamo egyenesen a harmadik selejtezőkörben nyert indulási jogot, ám az európai szövetség (UEFA) rangsorában elfoglalt helye szerint nem kiemeltként szerepelt a nyoni sorsoláson, így a papírforma erősebb ellenfélt ígért. A piros-fehérek végül az olasz Laziót kapták ellenfélként. A kétszeres bajnok rómaiak a Serie A elmúlt idényében a harmadik helyen végeztek. A Lazio legutóbb négy éve szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében, a teljesítmény megismétléséhez azonban idén túl kell lépnie Mircea Rednic együttesén.
A tizennyolcszoros bajnok Dinamo utoljára a BL 2004/2005-ös kiírásában állt ilyen közel a csoportkörhöz: a bukarestiek – miután kettős győzelemmel búcsúztatták a Zsolnát – a Manchester Uniteddel kerültek szembe. Az angolok 2-1-re és 3-0-ra verték Ioan Andone akkori együttesét, az UEFA-kupába irányítva a Dinamót. A piros-fehérek még sohasem szerepeltek a BL csoportkörében, de a klubvezetők bíznak benne, hogy most ez sikerülni fog. „Ez lesz a legfontosabb mérkőzésünk 1989 után. Románia bajnokai vagyunk, egyértelmű, hogy elvárjuk a továbbjutást. Játékosaink rendre felturbózzák magukat rangos ellenfelek ellen, ezért nagyon bizakodó vagyok, s ha jó eredményt érünk el idegenben, a visszavágón a Lia Manoliu-stadionban ötvenezer néző előtt harcolhatjuk ki a továbbjutást” – mondta Cristian Borcea, a bajnoki címvédő igazgatója. Mircea Rednic két hiányzóval számol: Moţi és Mărgăritescu is sérüléssel bajlódott a római összecsapás előtt.
A Steaua kényelmesebb helyzetből, kiemeltként várhatta a harmadik selejtezőkör sorsolását. A piros-kékek jobban megizzadtak a pályán, mint a sorsolás pillanataiban: Gheorghe Hagi együttese bajnoki ezüstérmesként már a második selejtezőfordulóban érintett volt, ahol megszenvedett a csapat a lengyel Zaglebie Lubin ellen, még akkor is, ha kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel lépett tovább. Nyonban szerencséje volt a Steauának: a háromszoros fehérorosz bajnok BATE Boriszov az utolsó akadály a tavalyi teljesítmény megismétlése előtt, amikor a piros-kékek – történetük során negyedszer – a BL-csoportkörben szerepeltek.
„Gyakorlatilag már a csoportkörben érezhetjük magunkat. Egyáltalán nem izgulok a fehéroroszok elleni párharc előtt, most már csak az érdekel, kivel kerülünk egy csoportba. A legjobb tizenhat közé jutás a cél, de ez attól is függ, milyen együttesekkel kerülünk egy kvartettbe” – nyilatkozta magabiztosan George Becali, a Steaua tulajdonosa.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.