Hirdetés

Felépüléséért küzd Gyenes Mani – a nemrég balesetet szenvedett szatmárnémeti motoros Dakar-rajtja Peruban dől el

Bízik a felépülésben. Gyenes Emánuel a jelen körülmények között annak is örülne, ha egyáltalán teljesíteni tudná a távot •  Fotó: RallyZone

Bízik a felépülésben. Gyenes Emánuel a jelen körülmények között annak is örülne, ha egyáltalán teljesíteni tudná a távot

Fotó: RallyZone

Elutazik Peruba Gyenes Emánuel, de a pár hete balesetet szenvedett szatmárnémeti motoros csak a helyszínen dönti el, hogy elrajtol-e januárban a Dakar Ralin. Mani még bizakodó, elmondása szerint felépülése jól halad, és nagy örömet jelentene számára ha jövőre is teljesíteni tudná a világ legnehezebb terepraliját.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2018. december 18., 13:402018. december 18., 13:40

2018. december 18., 13:492018. december 18., 13:49

„Lassan haladok, de van fejlődés” – mondta hétfőn lapunknak Gyenes Emánuel, amikor egészségi állapotáról kérdeztük. A szatmárnémeti motorosnak, mint ismeretes,

pár hete egy baleset következtében eltört a jobb karja, ezért műteni kellett,

Hirdetés

a Dakar Rali-szereplése pedig kérdésessé vált. A Mani becenéven ismert sportoló már akkor üzente, hogy mindent elkövet majd annak érdekében, hogy ismét elrajtoljon a dél-amerikai Peruban január hatodikán kezdődő sivatagi viadalon, az idő viszont ellene dolgozik.

Már a balesetekor is ez járt a fejében, hiszen mint mondta: amint az esés után pár másodperccel tudatosult benne, hogy eltörött a karja, azonnal elkezdte számolgatni, hogy hány hét van még a világ legnehezebb ralijának rajtjáig a felépüléséhez. „Először nem éreztem semmit. Felültem, és le akartam venni a szemüveget a bukósisakról. Akkor láttam, hogy a kezem nem csinálja azt, amit én akarok. Rá pár másodpercre vettem észre, hogy el van törve. A következő gondolatom viszont egyből a Dakar volt. Az első az, hogy hányadika van, és már kezdtem matekozni, hogy mennyi időm van a Dakarig” – emlékezett vissza.

Összesen hét hete volt akkor, most pedig

még három hét áll a rendelkezésére a tengerentúli rajtig.

Ez szűkös idő, hiszen több mint két hónapra, ideális esetben akár három hónapra is szüksége lenne a felépüléshez, de elmondása szerint előrelépést tapasztalt az amúgy Kolozsváron végzett terápia által. Most arra törekszenek, hogy a műtét helyét ne erőltessék, ugyanakkor az izomzatát mégis kondícióban tartsa – bár elmondása alapján arra nincs esélye, hogy teljesen regenerálódjon. December végén megröntgenezik ismét, hogy kiderüljön, mennyire forrt össze a csont, de

a 2019-es Dakar-indulásról majd csak a versenyhelyszínen fog döntetni.

Jelezte: január másodikán utazik el Dél-Amerikába, ahol másnap a kikötőből átveszi a helyszínre korábban elküldött KTM-jét. Akkor fog először motorra ülni a balesete óta. „Meglátom, hogyan érzem magam. Ha úgy érzem, menni fog, és végig tudom csinálni a versenyt, akkor elrajtolok, de ha nagyon nagy fájdalmaim lesznek, és úgy érzem, nem fogom bírni a tíz napot, akkor nem rajtolok el. Tisztában vagyok azzal, hogy nem fogom tudni azt az időt motorozni, amit szeretnék, és amit terveztem, de nekem már az is nagy örömöt jelentene, ha végig tudnám csinálni a versenyt” – mondta Gyenes Mani.

Románia legeredményesebb dakarosa pénteken még nagyon fáradtnak érezte a kezét a heti munka után, a vasárnapi pihenés viszont jót tett az egészségének, mert bevallása szerint

hétfőn már jól érezte magát, és olyan mozdulatokat is el tudott végezni, amit korábban nem.

A szatmárnémeti terepmotoros számára a 2019-es verseny lehet pályafutása kilencedik Dakarja, amelyre egy új fejlesztésű, 450-es KTM-mel szeretne nekivágni. Hogy sikerül-e ismét teljesítenie a megmérettetést, azt még nem tudni, azt viszont igen, hogy a verseny január hatodikán Limából rajtol el, hogy aztán január tizenhetedikén, mintegy ötezer kilométer megtétele után ugyanoda térjen vissza a mezőny. Ezúttal kizárólag Peruban versenyeznek, az útvonal hetven százaléka pedig homokdűnék között lesz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés