Feledhető hiányérzet

A 38 éves játékos inkább televíziós kommentátorként követte figyelemmel a találkozót, majd a kínaiak 3-0-s győzelme után ütőt fogott, és Tóth Krisztinával az oldalán 3-0-ra verte a horvát Boros Tamara, Zoran Primorac párost.

Milyen érzés volt, hogy a kínaiak Budapesten játszanak, ám ön nincs a magyar csapat játékosai között?

Már nem vagyok annyira edzésben, és a kínaiak nagyon jók. Az igazság az, hogy örültem, hogy nem kell játszanom. Nagy megtiszteltetés, hogy eljöttek a búcsúztatásomra, de hát ők nagyon jók, a formában lévő magyar lányoknak is nagyon nehéz volt ellenük játszani.

Tévékommentátorként könnyebb volt a kínaiak játékát követni?

Érdekes próbálkozás volt, új élmény, kifejezetten tetszett. Annyira azért nem vonz, hogy pályát váltsak, nem beszélek annyira jól.

Azért egy utolsó alkalomra összeállt a Bátorfi, Tóth kettős is. A két név szinte összeforr. Hogyan jellemezné kettejük kapcsolatát, milyen közös emléket idéz fel a legszívesebben?

A legfőbb jellemzője, hogy barátok vagyunk, és jó páros társak is voltunk. Sajnos jóval kevesebbet találkozunk, amióta abbahagytam az aktív játékot, ennek ellenére továbbra is barátok maraunk. Rengeteg közös élményünk van, nehéz kiemelni akár egyet is. Tizenkét-tizenhárom évet játszottunk együtt, sok örömteli emléken osztoztunk. Nehéz pillanatok csak meccseken alakultak ki közöttünk, amelyeket a játék szült. Amúgy mindig jól megértettük egymást.

Kiemelkedő eredményei listáján végigfutva szembetűnő, hogy egyéniben egyetlen Eb-címmel büszkélkedhet. Jobban szeretette a páros, illetve a csapatversenyt, vagy ilyen felállásban könnyebb volt jó eredményeket elérni?

Valóban szerettem párosban játszani, és a csapatban is jól éreztem magam. Persze ez nem azt jelenti, hogy egyéniben nem élveztem asztaliteniszezni, ám egyszerűen nem jött össze. Így alakult, de nem vagyok szomorú miatta, mindegyik címemnek ugyanúgy örülök.

Idén – 22 év után először – ön nélkül utazott Eb-re a magyar válogatott, és csapatban aranyérmet szerzett a belgrádi kontinensviadalon. Teljes szívből örült a sikernek, nem árnyékolta be valamiféle váláshangulat?

Már egy évvel a belgrádi Eb előtti világbajnokságra sem utaztam el a lányokkal, úgyhogy már nem éreztem a szakítás hangulatát. Nagyon örültem, hogy ilyen jól játszottak, és megnyerték az aranyérmet, büszke voltam rájuk, hogy ennyire egységes csapattá formálódtak. Nem éreztem, hogy nekem is ott kellene lennem. Inkább szurkolóként, illetve edzői szemmel követtem figyelemmel a történéseket.

Jelenleg Olaszországban edzősködik, Nikoleta Stefanova személyi edzője. Milyen célokkal vágott neki a tréneri pályafutásnak?

Szeretnék minél több tapasztalatot átadni játékosaimnak, hozzásegíteni őket egy sikeres életúthoz. Voltak már több érmet szerzett, Európa-bajnok tanítványaim is, úgyhogy a cél nem lehet más, mint gyarapítani ezeket.

Sikeres életutat említett, amelyhez önnek is szerencséje volt. Nincs hiányérzete visszagondolva a játékos-pályafutására?

Most már nincs bennem, de mielőtt abbahagytam volna, talán volt. Játékosként mindenki világ-, illetve olimpiai bajnok szeretne lenni, én is ezért hajtottam, s végül négy vb-bronzig jutottam, illetve a 2000-es sydney-i olimpián párosban a negyedik helyen végeztünk. De egyszer úgyis el kell ismerni, az ázsiai, kínai sportolók anynyira jók, hogy európai játékos nem veheti fel velük a versenyt. Óriási szintbeli távolságra vannak tőlünk.

Hogyan lehetne szűkíteni ezt a távolságot?

Egyelőre nem látok rá esélyt. Nagyon összetett ez a probléma, rengeteg edzésre lenne szükség, de megfelelő edzőpartnerek hiányában ez sem elég.

Látja valakiben a méltó utódot a magyar asztaliteniszezők között?

Most Tóth Krisztina, Póta Georgina és Lovas Petra is jó formában van, nagyon bízom benne, hogy még sok szép sikert érnek el.

Önt már tíz évvel ezelőtt ritka megtiszteltetésben részesült: a németországi Langweidben, ahol tizenöt éven át játszott, utcát neveztek el önről. Milyen a levegő arrafelé, jó érzés ott sétálni?

Nagyon.