2012. február 21., 09:142012. február 21., 09:14
Érdekesség, hogy tavaly ilyenkor, napra pontosan egy évvel a vasárnapi találkozó előtt a Győr pont 9 gólos, 25-16 arányú győzelmet aratott a Larvik vendégeként, a siker pedig – a további 4 diadallal kiegészítve – elégnek bizonyult ahhoz, hogy a zöld-fehérek megnyerjék a csoportot, az utolsó körben már a norvégoktól elszenvedett hazai vereség is belefért. Az Oltchim szintén egyazon középdöntős csoportban szerepelt tavaly a Buducsnoszttal: otthon még egy góllal legyőzte a montenegróiakat, de idegenben BL-története egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el, amikor is 32-21-re kikapott, végül pedig nagy meglepetésre a kvartett utolsó helyén zárt.
A kedvező előzmények ellenére az elmúlt idényt végül csalódottan zárta a Győr, amely már az Itxako elleni elődöntőben elbukott, miközben a Larvik a négy között kiütötte a Buducsnosztot, majd a finálét is megnyerte. A norvég csapatot akkor már nem Karl Erik Böhn irányította: a szakember még 2011 januárjában, a középdöntő előtt felállt a norvég sikercsapat kispadjáról, hogy nyáron a magyar női válogatott szövetségi kapitányává, novemberben pedig – párhuzamosan – a Győr edzőjévé nevezzék ki. Böhn most egyértelműen BL-győzelemre tör Görbicz Anitáékkal, és eddigi menetelése hibátlan – vasárnap éppen a legnagyobb riválisnak vélt egykori csapatán, a Larvikon gázolt át.
„Fontos mérkőzés volt, nagy szükségünk volt a győzelemre. Fantasztikusan játszottak a lányok, a kapusteljesítmény, a védekezés és a támadás is helyenként parádés volt. Amíg így teljesítenek a lányok, azt kell mondanom, nagyon egyszerű játék a kézilabda” – nyilatkozta a szenzációs siker után a norvég szakember, akinek tanítványai már a félidőben nyolc góllal vezettek.
„Tökéletes mérkőzés nincs, de ezúttal közel álltunk hozzá – mondta Görbicz, aki 12 gólt dobott a Larviknak, és összesen 65 találattal vezeti a BL góllövőlistáját. – A kapuban Katrine Lunde Haraldsen hihetetlen teljesítményt nyújtott, mezőnyben pedig mindenki hozzátette a maga részét, és a maximumot teljesítve sikerült legyőzni a Larvikot.” Böhn élettársa, a szintén a Larvikból átigazolt Heidi Löke nem sajnálta egykori csapatát: „Nagyon szép éveket töltöttem a Larvikban, sikerült BL-t is nyerni velük, de most már a Győr BL-címéért küzdök. Éppen ezért nagyon örültem a magabiztos sikernek.”
A tökéleteshez közeli produkciót láthattak a nézők Vâlceán is, ám ezúttal nem az Oltchim brillírozott. A két százszázalékos gárda csatáját hihetetlenül egyértelműen nyerte meg a Buducsnoszt, amely szinte bárhonnan betalált, miközben a védelem is alaposan kitett magáért: a második félidőben az Oltchim 20 perc alatt mindössze háromszor volt eredményes.
„A Buducsnoszt hibátlan teljesítményt nyújtott, de ehhez a mi segítségünk is kellett. Leginkább a fantasztikus szurkolóinkat sajnálom. Hidegzuhanyként éltük meg a kudarcot, de nincs időnk a siránkozásra, el kell felejteni ezt, és már a következő meccsre kell összpontosítanunk” – jelentette ki Radu Voina, a BL-döntőbe vágyó Oltchim trénere. A román bajnok az eddig pontot sem szerző Metz otthonában javíthat vasárnap, míg a Győr már pénteken bebiztosíthatja elődöntős szereplését, ha mindkét pontot elhozza a dán Midtjylland otthonából.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.