
Öröm. A Ferencváros folytatta sikeres Európa-liga-szereplését
Fotó: MTI/Purger Tamás
A Ferencváros hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott csütörtökön a görög Panathinaikosszal a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hetedik fordulójában, amivel megőrizte helyét a nyolcaddöntőt érő legjobb nyolc között.
2026. január 23., 07:322026. január 23., 07:32
A meccs 62. percében a nigériai Bamidele Yusuf büntetőjével az FTC szerzett vezetést, de
Noha a hivatalosan megadott kezdőcsapatban Zachariassen szerepelt csatárként Yusuf mellett, de hamar kiderült, a norvég támadó középpályás a megszokott helyén futballozik, helyette valójában Jonathan Levi játszott támadóként.
A meccs elején ugyan többet birtokolta a labdát a görög rivális, de komoly veszélyt nem tudott kialakítani.
Több mint tíz percet kellett várni az első lövésre, akkor viszont Pellistri nagy helyzetben nem találta el Gróf kapuját. Az FTC láthatóan a biztonságra helyezte a hangsúlyt, támadásban pedig elsősorban gyors kontrákkal próbálkozott, melyek közül egyetlen egy volt igazán ígéretes az első húsz percben.
Egyik csapat sem vállalt sok kockázatot, ugyanakkor a görögök akciói hordoztak magukban valamivel több lehetőséget.
A szünet előtti tíz percben viszont fordult a kocka, akkor a hazaiak egyértelmű fölénybe kerültek, amit Levi és Raemaekers lövése is jelzett, gól viszont nem született.
Nem sokkal később viszont már a hazai publikum örülhetett, mert a kezezésért megítélt tizenegyest Yusuf higgadtan a bal alsó sarokba gurította. Innentől a magyar együttes még inkább a szervezett védekezésre helyezte a hangsúlyt, ezt pedig tökéletesen meg is valósította, ugyanis igazán nagy helyzete egyáltalán nem volt az athéni riválisnak.
A Ferencvárosnak az utolsó tíz percen belül „meccslabdája” volt, de a csereként beállt Joseph kihagyta a lehetőséget, ez pedig megbosszulta magát, mert az ellenfél cserejátékosa, Zarury néhány perccel később óriási gólt lőtt.
A magyar bajnok 15 pontjával a hetedik helyről várja a folytatást, egyúttal megőrizte a veretlenségét, amit a 36 csapatos mezőnyben a zöld-fehéreken kívül már csak a német Freiburg és a cseh Viktoria Plzen mondhat el magáról.
A Ferencváros jövő csütörtökön az alapszakasz utolsó körében az angol Nottingham Forest vendége lesz.
A román FCSB 4-1-re kikapott Zágrábban a Dinamo vendégeként, de ha az utolsó, Fenerbahce elleni meccset megnyeri, és a többi mérkőzésen is számára kedvező eredmény születik, még továbbjuthat.
Európa-liga, alapszakasz, 7. forduló:
Ferencvárosi TC-Panathinaikosz (görög) 1-1 (0-0)
Groupama Aréna, 17 879 néző, v.: Mikola Balakin (ukrán)
gólszerzők: Yusuf (62., 11-esből), illetve Zarury (86.)
sárga lap: Raemaekers (79.), Romao (95.), illetve Bakaszetasz (41.), Swiderski (90.)
Ferencvárosi TC:
Gróf - Cissé, Raemaekers, Szalai G. (Madarász, 87.) - Makreckis, Kanichowsky, Romao, Zachariassen, Cadu - Levi (Ötvös, 73.), Yusuf (Joseph, 80.)
Panathinaikosz:
Lafont - Calabria, Palmer-Brown (Kocirasz, 74.), Ingason, Touba - Sanches (Zarury, 74.), Kiriakopulosz (Pantovic, 85.) - Chirivella, Bakaszetasz, Pellistri - Swiderski (Taborda, 92.)
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
Idén is elhódította a férfi vízilabda Román Kupát a Nagyváradi VSK, miután a szombati döntőben kiütéses győzelmet aratott a nagy rivális bukaresti Steaua fölött. Belényesi Dávidékra legközelebb a Bajnokok Ligájában vár erőpróba.
A magyar kupagyőztes Ferencváros az első kalapból az AC Milannal és a Juventusszal találkozik a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
szóljon hozzá!