
„A történelmet senki sem tudja megváltoztatni, ám most új fejezetet írhatunk” – állapította meg Didier Deschamps, a franciák szövetségi kapitánya, aki labdarúgó-válogatottjával megtörné a „német átkot” az Európa-bajnokság csütörtökön este 22 órakor kezdődő elődöntőjében.
2016. július 07., 14:452016. július 07., 14:45
A házigazdák ugyanis azzal a Nationalelffel találkoznak most, amelyet tétmeccsen már 1958 óta nem tudtak legyőzni, ráadásul 1982-ben és 1986-ban is épp a legjobb négy között kaptak ki tőlük – akkor világbajnokságon.
„A németek mindig uralják a meccset, náluk van többet a labda, azonban nem koncentrálhatunk csak a védekezésre\" – vallja a kiegyensúlyozott meccsre számító Deschamps. A franciáknak nem lesznek eltiltottjaik, és Rami is visszatérhet a pályára.
Ezzel szemben Joachim Löw szövetségi kapitány nem számíthat majd eltiltott hátvédjére, Hummelsre, miközben Khedira és Gomez sérült. Jó hír viszont számukra, hogy Schweinsteiger szerdán már együtt edzett a csapattal.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
szóljon hozzá!