Hirdetés

Eső áztatta Simona Halep-öröm a US Openen

„Fantasztikus, hogy az elődöntőbe jutottam. Élvezem ezt a tornát” – nyilatkozott Simona Halep a korábbi világelső, most 20. helyen kiemelt Viktorija Azarenka ellen 6:3, 4:6, 6:4-re megnyert meccse után, amikor pályafutása során most először a legjobb négy közé jutott az amerikai nyílt teniszbajnokságon. 

2015. szeptember 10., 17:172015. szeptember 10., 17:17

A világranglistán másodikként jegyzett román sportoló később elismerte, az eső miatt tartott több mint egyórás kényszerszünet kapóra jött neki fehérorosz ellenfele legyőzéséhez – akit korábban még soha nem tudott felülmúlni.

„Kicsit fáradt voltam a második játszma után, a pihenő segített. Erőt merítettem ahhoz, hogy most először US-elődöntőben játszhassak” – fogalmazott. A szeptember 27-én 24. születésnapját ünneplő konstancai tehetség – aki a négyes mezőny legfiatalabb tagja – rámutatott, hogy ő nem magas és nem is izmos, pusztán a „belső ereje” hajtja előre.

A fináléba jutásért az ellen a 26. kiemelt olasz Flavia Pennetta ellen adogat péntek hajnalban, aki a negyeddöntőben a világranlistán negyedik, a US Openen pedig ötödikként kiemelt cseh Petra Kvitovát 4:6, 6:4, 6:2 arányban győzte le. Közvetlenül Halep meccse előtt, a másik ágon a világelső amerikai klasszis Serena Williams csatázik a szintén olasz Roberta Vincivel.

Férfi párosban elfogytak a romániai versenyzők, a harmadik kiemelt Horia Tecău és partnere, a holland Jean-Julien Rojer után az indiai Rohan Bopanna oldalán adogató Florin Mergea is a negyeddöntőben kapott ki. Egyéniben szerda éjjel a második helyen kiemelt svájci Rojer Federer és honfitársa, az ötödikként rangsorolt Stan Wawrinka csatlakozott a legjobb négy közé, ahol előtte a világelső szerb Novak Djokovics és a horvát Marin Cilic (9.) elődöntője alakult ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés