
Fotó: Agerpres
2009. május 26., 10:372009. május 26., 10:37
A bajnoki címért még az FC Temesvár is harcban áll: jelenleg 5 ponttal kevesebbel rendelkezik, mint a Dan Petrescu által felkészített Unirea, a Dinamótól pedig 4 pont választja el. Ha azonban a lausanne-i Sportdöntőbíróság eltörli a Béga-partiak 6 pontos büntetését, akkor a bánságiak az élre ugorhatnak – döntés a héten várható. A temesváriak abban is bízhatnak, hogy a következő fordulóban hazai pályán legyőzik az Urziceni-t, míg a Dinamo otthon nem szerez pontot a Brassói FC ellen. Az utolsó fordulóban az Urziceni a Steauát fogadja, a Dinamo az FC Argeş otthonába látogat, míg az FC Temesvár a Brassói FC-nél vendégszerepel.
Dan Petrescu együttese azzal büszkélkedhet, hogy tanítványai idegenben és otthon is legyőzték ebben az idényben a Dinamót. Mellesleg az élvonalba 2006-ban feljutott Ialomiţa megyei együttes jelenleg az egyetlen csapat a Liga 1-ben, amelyet a Dinamónak még sohasem sikerült legyőznie: három döntetlen mellett háromszor örülhetett az Unirea. „Ha a vasárnapi rangadó alapján kellene megmondani, melyik együttesnek van helye a Bajnokok Ligája csoportkörében, akkor egyértelműen az Unireát lehetne megnevezni – jelentette ki Dan Petrescu. – Most nálunk mindenki ünnepel, de ne feledjük, hogy a következő fordulóban Temesvárra látogatunk, ahol csak a Dinamónak sikerült nyernie. Sajnos az az érzésem, sem a Brassó, sem pedig az Argeş játékosai nem fogják életük meccsét játszani a Dinamo ellen, egyszóval még semmi okunk nincs az ünneplésre.”
Liga 1, 32. forduló: Urziceni-i Unirea–Dinamo 1-0 (D. Varga 25.), Tîrgu Jiu-i Pandurii–Konstancai Farul 0-0, FC Argeş–Kolozsvári CFR 0-2, Brassói FC–Galaci Oţelul 1-1, FC Temesvár–Steaua 1-0, Buzăui Gloria–FC Vaslui 4-1, CS Otopeni–Iaşi-i Poli 4-1, Szászmedgyesi Gaz Metan–Besztercei Gloria 3-1, Rapid–Craiovai U 0-3.
A Liga 1 állása:
1. Urziceni 32 20 6 6 48-18 66
2. Dinamo 32 20 5 7 54-23 65
3. Temesvár 32 20 7 5 57-35 61
4. CFR 32 16 10 6 43-23 58
5. Craiova 32 15 11 6 43-22 56
6. Rapid 32 16 6 10 42-31 54
7. Steaua 32 13 13 6 41-25 52
8. Vaslui 32 15 6 11 42-37 51
9. Brassó 32 12 13 7 32-25 49
10. Argeş 32 11 8 13 36-43 41
11. Pandurii 32 10 9 13 25-35 39
12. Galac 32 10 7 15 35-47 37
13. Beszterce 32 10 5 17 28-41 35
14. Iaşi 32 10 5 17 29-44 35
15. Gaz Metan 32 9 6 17 34-49 33
16. Farul 32 7 6 19 25-50 27
17. Otopeni 32 4 7 21 25-51 19
18. Buzău 32 3 4 25 20-60 13
Az FC Temesvártól 6 pontot levontak.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.