Hirdetés

Érettségi után vízilabdavizsga

A szervezők részéről minden készen áll, és már a csapatok egy része is megérkezett a Nagyváradon rendezendő ifjúsági vízilabda-Európa-bajnokságra – jelentette be tegnap Petruþ Drãgan versenyigazgató.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. július 20., 00:002006. július 20., 00:00

A szombaton kezdődő, egy héten át tartó kontinensviadalon tizenhat gárda méri össze erejét, az alapszakaszban négy négyes csoportban küzdenek meg a nyolc közé jutásért. A házigazda Románia és Magyarország válogatottja már rögtön az elején egymásra talált, mindkét együttest a B jelű kvartettbe sorsolták, amelynek rajtuk kívül Franciaország és Grúzia a tagja. A magyar gárda csak pénteken érkezik Nagyváradra, a román együttes viszont már hétfő óta a Partium fővárosában készül, ahol kedden reggel, az első betervezett edzés előtt kisebb malőr is történt, mivel túl hidegnek bizonyult a medence vize. A szerdai tréningre azonban már ideális volt a víz hőfoka, nyugtatta meg a kedélyeket Gheorghe Zamfirescu román szövetségi kapitány. A tréner – aki együttesével az elmúlt hét végén Stuttgartban megnyert egy négycsapatos felkészülési tornát, amelynek keretében Spanyolországot és Szlovákiát legyőzték, és csak a házigazdáktól szenvedtek vereséget – elmondta: mindenképpen szeretné, ha csapata bekerülne a legjobb nyolc közé, célként a hatodik hely megszerzését jelölte meg. „Nem lesz könnyű dolgunk, mivel Magyarország kitűnő helyezést ért el a legutóbbi tornán, Franciaország csapata pedig rendkívül egységes, tagjai hosszú ideje ugyanabban a városban élnek és edzenek. Nálunk viszont gondot jelent, hogy a csapat hatvan százaléka most érettségizett, így több edzést ki kellett hagyniuk. Mégis remélem, hogy egységes csapatként tudunk játszani, és továbbjutunk a csoportból” – mérlegelte esélyeit az edző, hozzátéve, a taktika elsősorban a csapatjátékra épül, egyéni villanásokat csak Tiberiu Negreantól várnak. Csapatát jellemezve Zamfirescu elmondta: legerősebb pontja a védelem.
A román együttes szombaton este a grúzok ellen kezd, Magyarország először a franciákkal mérkőzik, a román–magyar találkozót vasárnap délután rendezik. A fontosabb mérkőzéseket a helyi TVS televíziós csatorna élőben közvetíti.
A szombaton kezdődő rendezvény helyszínéül a tavaly elkészült, világszínvonalúnak mondható olimpiai uszoda szolgál, amely mellé a mostani viadalra időzítve, rohamtempóban építettek kiszolgálólétesítményeket: lelátókat, öltözőket és sajtóközpontot. A belépő az alapszakasz mérkőzéseire 3, a nyolc közötti meccsekre 6 lejbe kerül, egy heti bérlet ára pedig 35 lej.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés