Hirdetés

Erdélyiek idénye?

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Kosárlabda – A hétvégén rajtol az A osztályos női bajnokság. Három, dobogóra törő erdélyi együttes részvételével, valamint amegszűnés szélére sodródott címvédő Tîrgovişte szereplésével szombaton megkezdődik a női kosárlabda-bajnokság. Az A osztály idei kiírásában 12 csapat vesz részt. Az alapszakasz végén az első nyolc helyezett a rájátszásba jut, ahol két győzelemig tartó párharcok következnek, míg az utolsó két helyezett osztályozótornát játszik a bennmaradásért a másodosztály első két helyezettjével.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. október 18., 00:002007. október 18., 00:00

A nyári szünet a Sepsiszentgyörgyi Mikes-ISK-nál hozta a legnagyobb változásokat. A háromszéki együttes az elmúlt szezonban a másodosztály második helyén végzett, és a Román Kosárlabda-szövetség (FRB) szabályzata szerint osztályozótornát játszott volna a csoportot megnyerő Râmnicu Vâlcea-i BC, valamint a 12 csapatos A osztályban legrosszabbul teljesítő Iaşi-i Naţional és a Dési Someş Tiger társaságában. Ám a FRB eltörölte a tornát, mondván, hogy a női A osztály eredetileg 14 csapatos, így mind a négy csapat megkapta az indulási jogot az élvonalban. Később kiderült, hogy a Râmnicu Vâlcea anyagi okok miatt nem vállalja az élvonalbeli szereplést, majd a Nagyszebeni Magic vezetői is bejelentették, nem tudják a továbbiakban fenntartani az együttest, így az idei bajnokság létszáma is 12 csapatra csökkent, az egyetlen újonc pedig a háromszéki együttes.

Sokáig Sepsiszentgyörgyön is kérdés volt, hogy a diákokra építő ISK felvállalja-e az A osztályos szereplést. Ám a helyzet gyökeresen megváltozott, amikor Vass Ildikó, a válogatott alapembere bejelentette, nem hoszszabbítja meg spanyolországi szerződését, és hazatér Sepsiszentgyörgyre. Eközben a bajnoki címvédő Tîrgoviştei Municipal az anyagi támogatások megvonása miatt a megszűnés szélére sodródott, így a játékosok elhagyták a csapatot. Közülük két válogatott kosárlabdázó, Brosovszky Mónika és Larisa Toma a sepsiszentgyörgyi gárdát választotta új együtteséül, miután a városi önkormányzat és a Kovászna Megyei Tanács, valamint több szponzor is felkarolta az ISK-t. A jelenleg Miskolcon élő, az elmúlt évet szülés miatt kihagyó Ambrus Erzsébet is megegyezett a Váncsa Katalin által felkészített csapattal. Mellettük a fehérorosz Volha Tamirgeanu és a moldáv Olga Cazac is a sepsiszentgyörgyi együttesnél folytatja pályafutását, ahol újoncként egy dobogós hely elérését tűzték ki célul.

Aradon egyértelműbbek az elvárások: a BC ICIM-nél a bajnoki cím megszerzését szeretnék elérni. Az elmúlt tizenhárom évben hét A osztályos aranyérmet nyert együttes az elmúlt idényben címvédőként szerepelt a Tîrgovişte elleni döntőben, ám az Adrian Budurean által felkészített együttes elbukta az akkor erősebb játékoskerettel rendelkező rivális elleni finálét. Ám miután a Tîrgovişte feloszlott, és csak az utolsó pillanatban vállalta, hogy nagyrészt juniorkorú játékosokra építve vállalja az A osztályos szereplést, a Maros-parti együttes lépett elő a bajnokság legnagyobb esélyesévé. A két csapat már az első fordulóban összekerült egymással, ám a Tîrgovişte kérésére elhalasztották a találkozót. Az ICIM a nyáron a szerb iskola két tanítványával – a macedón Jelena Radenkoviccsal, illetve a szerb Marija Kovacsiccsal – erősített, valamint egy újabb amerikai játékos, Alicia Gladden is Aradra szerződött.

Hosszú évek után Kolozsváron is dobogós helyre pályáznak. A jövőben U Trustul CRE néven szereplő együttes 1980 és 1993 között 12 bajnoki címet nyert, ám az elmúlt évtizedben nem ért el kimagasló eredményt. Az idéntől rendezett anyagi hátteret maguk mögött tudó Szamos-partiak ezúttal szeretnék megszakítani ezt a rossz sorozatot. Ebben segítségükre lehetnek új szerzeményeik is: Corina Moroşan Aradról igazolt át, míg Kira Kallstrom és Michelle Cosel a tengerentúlról érkezett.

Nagyvárad egyetlen bajnoki címmel büszkélkedik az először 1950-ben kiírt romániai női kosárlabda-bajnokságban, amelyet a Crişul révén nyert 1979-ben. A CSM U az elmúlt idényben a 9. helyen végzett, így lemaradt a rájátszásról. Az Adriana Niculescu által irányított együttes három tengerentúli idegenlégióssal, Sarah Stephenszszel, Shawna Hughesszal és Ruth Watersszel erősített, és a legjobb nyolc közé szeretne jutni.

P. A.

Női A osztály, az 1. forduló menetrendje: Sepsiszentgyörgyi ISK–Nagyváradi CSM U, Kolozsvári U Trustul CRE–Alexandriai BC Teleorman, Sportul Studenţesc–Rapid, Iaşi-i Naţional– Dési Someş Tiger, Bukaresti Olimpia– CET Govora. A Tîrgoviştei Municipal– Aradi ICIM találkozót elhalasztották.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés