A Rapidot az Urziceni-i Unireával, míg a Dinamót a Mioveni-i Daciával sorsolták össze tegnap Bukarestben. A negyedik összecsapáson a Tîrgu Jiu-i Pandurii a Buzãui Gloriával méri össze erejét. A találkozókat február 27-én, 28-án és 29-én, késõbb kijelölendõ semleges pályán rendezik. A nyolc csapatot három kalapba sorolták: az A jelû urnában a CFR, a Dinamo és a Rapid, a B-ben az Urziceni, a Pandurii, a Mioveni és Buzãu, míg a C-ben a Brassó kapott helyet. Utóbbi csak az elsõ, kiemelteket tartalmazó kalapból kaphatott ellenfelet. Ezután a B kalapból húztak párt a hátramaradt két kiemeltnek, míg a B jelû urnában maradt két együttes egymással került össze. Nem örült a sorsolás eredményének Iuliu Mureºan, a Kolozsvári CFR elnöke, annak ellenére, hogy csapatát sorsolták össze az egyetlen még versenyben maradt alsóbb osztályos együttessel. „Nehéz meccsre számítunk, mert a Brassói FC, annak ellenére, hogy jelenleg a másodosztályban szerepel, már Liga 1-es csapattal rendelkezik, Dinu Gheorghe ügyvezetõ elnök és Rãzvan Lucescu vezetõedzõ erõs párost alkot. Bár elméletileg mi vagyunk a jobbak, szerintem 50-50 százalékos eséllyel indulunk, ennek ellenére nem lehet más a célunk, mint a továbbjutás\" – vélekedett a klubvezetõ. A CFR eddig csak Liga 2-es együttessel került össze: a nyolcaddöntõben a Petrozsényi Jiullal játszott, és 1-0-ra gyõzött, míg az azt megelõzõ fordulóban a Négyfalusi FC-t verte 3-0-ra. A Brassói FC számára viszont a Liga 1-es együttesek nem idegenek: legutóbb a Galaci Oþelult búcsúztatta büntetõlövések után, azt megelõzõen pedig a Besztercei Gloriát verte 1-0 arányban. „Csak a döntõben szerettünk volna összekerülni a CFR-rel, mert a kolozsváriak nagy valószínûséggel megnyerik a bajnokságot, így biztos lett volna helyünk az UEFA-kupában. Ez a vágyunk nem jött öszsze, amúgy mindegy volt, hogy a CFR-rel, a Dinamóval vagy a Rapiddal sorsolnak össze. A CFR az esélyesebb, de mindent megteszünk majd a továbbjutásért\" – nyilatkozta Dinu Gheorghe, a brassóiak ügyvezetõ elnöke.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.