Hirdetés

Erdélyi listavezetők harca

Labdarúgás: Kisorsolták a Román Kupa február végi negyeddöntőjének párosításait. Egymás ellen játszik a még talpon maradt két erdélyi labdarúgócsapat a Román Kupa negyeddöntőjében: a Liga 1 élén álló Kolozsvári CFR a másodosztály 1. csoportjában listavezető Brassói FC-vel küzd meg a továbbjutásért.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. január 22., 00:002008. január 22., 00:00

A Rapidot az Urziceni-i Unireával, míg a Dinamót a Mioveni-i Daciával sorsolták össze tegnap Bukarestben. A negyedik összecsapáson a Tîrgu Jiu-i Pandurii a Buzãui Gloriával méri össze erejét. A találkozókat február 27-én, 28-án és 29-én, késõbb kijelölendõ semleges pályán rendezik.

A nyolc csapatot három kalapba sorolták: az A jelû urnában a CFR, a Dinamo és a Rapid, a B-ben az Urziceni, a Pandurii, a Mioveni és Buzãu, míg a C-ben a Brassó kapott helyet. Utóbbi csak az elsõ, kiemelteket tartalmazó kalapból kaphatott ellenfelet. Ezután a B kalapból húztak párt a hátramaradt két kiemeltnek, míg a B jelû urnában maradt két együttes egymással került össze.

Nem örült a sorsolás eredményének Iuliu Mureºan, a Kolozsvári CFR elnöke, annak ellenére, hogy csapatát sorsolták össze az egyetlen még versenyben maradt alsóbb osztályos együttessel. „Nehéz meccsre számítunk, mert a Brassói FC, annak ellenére, hogy jelenleg a másodosztályban szerepel, már Liga 1-es csapattal rendelkezik, Dinu Gheorghe ügyvezetõ elnök és Rãzvan Lucescu vezetõedzõ erõs párost alkot. Bár elméletileg mi vagyunk a jobbak, szerintem 50-50 százalékos eséllyel indulunk, ennek ellenére nem lehet más a célunk, mint a továbbjutás\" – vélekedett a klubvezetõ. A CFR eddig csak Liga 2-es együttessel került össze: a nyolcaddöntõben a Petrozsényi Jiullal játszott, és 1-0-ra gyõzött, míg az azt megelõzõ fordulóban a Négyfalusi FC-t verte 3-0-ra.

A Brassói FC számára viszont a Liga 1-es együttesek nem idegenek: legutóbb a Galaci Oþelult búcsúztatta büntetõlövések után, azt megelõzõen pedig a Besztercei Gloriát verte 1-0 arányban. „Csak a döntõben szerettünk volna összekerülni a CFR-rel, mert a kolozsváriak nagy valószínûséggel megnyerik a bajnokságot, így biztos lett volna helyünk az UEFA-kupában. Ez a vágyunk nem jött öszsze, amúgy mindegy volt, hogy a CFR-rel, a Dinamóval vagy a Rapiddal sorsolnak össze. A CFR az esélyesebb, de mindent megteszünk majd a továbbjutásért\" – nyilatkozta Dinu Gheorghe, a brassóiak ügyvezetõ elnöke.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés