Mindkét erdélyi férfi jégkorongcsapat idegenben kapott ki hétvégén a Mol Ligában: a Csíkszeredai HSC-t előbb az Újpest verte 4-2-re, majd a Dunaújváros győzte le 4-3-ra a rendes játékidőben, miközben a Brassói Corona büntetőkkel maradt alul 4-3-ra Debrecenben, valamint 3-2-re Miskolcon.
2014. november 16., 15:312014. november 16., 15:31
A barcaságiak ezzel együtt őrzik negyedik helyüket az alapszakasz összetettjében, míg a hargitaiak egyre távolabb kerülnek a rájátszásba jutásról szóló céljuk megvalósításától, hiszen változatlanul sereghajtók a nyolccsapatos mezőnyben.
Pedig a HSC ezúttal mindkét magyarországi találkozóján közel állt a győzelemhez, vezetőedzőjük, Christer Dreberg értékelésében rá is mutatott az összecsapások kiegyensúlyozottságra. Az Újpest ellen – amelynek edzője, Szilassy Zoltán megfogalmazása szerint botrányos volt az indulása – kétgólos előnyt „pazaroltak” el. „A második harmad nem volt a miénk, utána pedig próbálkoztunk becsülettel, de a sok kiállításban elfáradtunk” – mutatott rá a szakember.
Másnap már sokkal jobban játszott a HSC, fej fej mellett küzdött az éllovas Acélbikákkal, de az emberhátrányos helyzetek végül megtörték a védelmüket, és bár helyenként veszélyesebben játszottak, a győzelemért járó pontok Dunaújvárosban maradtak. „Hatvan percen keresztül hajtottak a fiúk, és sikerült megszorongatni a tabella elején álló csapatot. Volt esélyünk pontot szerezni, három-háromnál aztán buta hibákat követtünk el, s ezen elment a mérkőzés” – értékelte Dreberg.
A Csíkszeredai HSC hokisai hétfőn a címvédő Érsekújvár otthonában lépnek pályára, míg a Brassó Dunaújvárosban vendégeskedik. Utóbbi találkozót 19.30 órától a DigiSport sugározza.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!