
Fotó: MTI
2012. március 27., 08:282012. március 27., 08:28
A várva várt veszprémi összecsapást szurkolói tiltakozás előzte meg. Az európai szövetség (EHF) hivatalos himnusza alatt éktelen hangorkán volt a csarnokban, nem lehetett a dallamokból szinte semmit sem hallani. A helyi B-közép kiment a folyosóra, s egy „Isten, áldd meg a magyart!” feliratú transzparenst hagyott a szektorban, kint pedig felhangzott a magyar himnusz.
Az ügy előzménye: az EHF a héten eljárást indított a korábbi ilyen esetek miatt a Veszprém ellen, ugyanis a szövetség rendelete a klubrendezvények előtt tiltja a csarnokokban a himnuszéneklést, s a bírság akár több millió forint is lehet. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, veszprémi országgyűlési képviselő, valamint Porga Gyula, Veszprém polgármestere szombaton jelezte: levélben fordulnak az EHF-hez, mert elfogadhatatlannak tartják ezt a rendeletet.
Az aréna folyosóján elénekelt magyar himnusz után jól kezdtek a házigazdák, hamar ledolgozták az első mérkőzésen összeszedett háromgólos hátrányukat, és az első félidőben végig a továbbjutás-kiesés határon mozgott az állás. A szünet után fordított a León, majd váltott vezetéssel folytatódott az izgalmas csata. Öt és fél perccel a vége előtt a Veszprém megint jobban állt az összevetésben (26-23), de a hajrá után végül a León került Európa legjobb nyolc csapata közé.
A lefújáskor drámai csönd ült a csarnokra, néhányan azonban füttyel jelezték elégedetlenségüket, és magyarázatot vártak a kiesésre Mocsai Lajos edzőtől. „A hullámzó összecsapáson elég lett volna a háromgólos siker, s ez bőven benne is volt a meccsben, még a hajrában is. Emberelőnyben játszhattunk az utolsó másfél percben, kétszer is a kezünkben volt a továbbjutás, ám előbb eladtuk a labdát, majd ziccert hagytunk ki. A védőjátékunkkal elégedettebb lehettem, de támadásaink során öt-hat ziccert kihagytunk a felállt védőfallal szemben” – értékelt Mocsai.
Az Ademar – amely története során először jutott a BL negyeddöntőjébe – tapssal távozott az arénából. Az elmúlt három évben mindig spanyol csapat búcsúztatta az MKB Veszprémet a BL-ben, és a mostani nyolcaddöntő első találkozóján is előnybe került az ibériai rivális (31-28), így egy sikeres visszavágó a spanyol átok megtörését jelentette volna Mocsai Lajos vezetőedző együttese számára. A Veszprém tavaly a nyolcad-, 2010-ben pedig a negyeddöntőben a Barcelonával, míg 2009-ben ugyancsak a nyolc között a Ciudad Reallal szemben maradt alul.
Bajnokok Ligája, férfiak, a negyeddöntő mezőnye: Ademar León, Atlético Madrid, Barcelona (spanyolok), Füchse Berlin, THW Kiel (németek), AG Köbenhavn (dán), CO Zágráb (horvát), Cimos Koper (szlovén). A sorsolást ma tartják Bécsben.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.