
Fotó: FAcebook/Romanian rugby federation
A nemzetközi rögbiszövetség fellebbviteli bizottsága helybenhagyta a Románia ellen alapfokon kiszabott pontlevonásokat Sione Faka’osilea szerepeltetése miatt, ezért a felnőttválogatott – történetében először – lemarad a világbajnokságról.
2018. június 08., 08:392018. június 08., 08:39
2018. június 08., 12:122018. június 08., 12:12
A tongai születésű sportoló ügyével kapcsolatban a romániai sportszervezet (FRR) továbbra is úgy véli, hogy jóhiszeműen és körültekintően járt el, a szükséges iratokat és bizonyítékokat csatolták, emiatt igazságtalannak tartják a szigorú szankciót – amely megegyezik a honosított játékosaik játékjogát előzetesen le sem ellenőrző belgákra és spanyolokra kiszabott büntetéssel.
A közlemény rámutat: a Románia vb-helyét átvevő Oroszország csak több tétmérőzést követően emelt panaszt a honosított tongai szerepeltetése miatt,
Hozzátették, hogy a fellebbviteli meghallgatáson bemutatták azt az iratot, amelyben a Tongai Olimpiai Bizottság vezetője elismeri a saját szövetségük által „személyi mulasztásból” elkövetett hibát, de a szankciók elbírálásakor semmilyen enyhítő körülményt nem vettek figyelembe. Szerintük a pénzbírság elengedő büntetés lett volna, így viszont most „elveszítették egy részét annak, amit sok munkával felépítettek”.
„Elveszítjük azért, mert figyelmen kívül hagyják, hogy végig szabályosan jártunk el az ügyben.
– idézi Alin Petrachét az FRR közleménye. A szervezet elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: a romániai rögbi nem engedheti magát leteperni, és biztos abban, hogy talpra tudnak állni az „ütés” után. „Mindnyájatokra szükségünk van, hogy bebizonyítsuk: amíg egy csapat vagyunk, senki és semmi sem győzhet le minket” – fogalmazott.
A romániai Tölgyek helyett, mint ismeretes, Oroszország léphet majd pályára a jövő évi, Japánban rendezendő világbajnokságon, míg Németország Portugáliával játszhat pótselejtezőt a részvételért.

A Román Rögbiszövetség (FRR) nem hagyja annyiban, hogy a nemzetközi sportági szervezet kizárta a válogatottat a 2019-es világbajnokságról: az FRR megfellebbezi a fegyelmi bizottság döntését.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!