Elszáguldott az őrnagy,a hátát sem látni

A magyar történelem másik Puskásának neve mellé feltétlenül oda kell tenni a Tivadart, nehogy bárki is a balöszszekötővel cserélje fel. Persze neki is van némi köze Puskáshoz: 1893-ban felfedezte a telefontávírót, amelynek révén fél évszázaddal később Szepesi György az éterbe kiáltotta minden idők egyik legismertebbé vált mondatát: Puskás lő, góóóól!
Mindenki Puskás Öcsijének hamvait december 9-én a róla elnevezett arénában ravatalozzák fel, hogy valamennyi tisztelője leróhassa kegyeletét. Onnan államfőnek kijáró tiszteletadással szállítják a Dózsa György út–Hősök tere–
Andrássy út útvonalon a Szent István-bazilikához, ahol a katolikus egyház szertartása szerinti gyászmisével búcsúztatják. Puskás földi maradványait a katedrális altemplomának urnatemetőjében helyezik el. Az eseményt minden valószínűség szerint a Magyar Televízió közvetíti.
Csak egy futballista, mondhatnánk talán. Csakhogy ez a futballista volt az az ember, akinek közös csodálata felfüggesztette az ötvenes évek gyilkos osztályharcát, fellépései alatt megszűnt a kulákok üldöztetése, ávós és kitelepített arisztokrata kilencven percekre egymásra mosolygott. Ő volt az, aki megvalósította az anyaországban, illetve az elcsatolt területeken élő magyarok nemzetegyesítését. Hírére az erdélyi kisvárosok parkjaiban kihangosított néprádió hangjára megvalósult a gyülekezési szabadság, a vonatok pedig a pályaudvarokon vesztegeltek, míg befejeződött az évszázad mérkőzése.
A londoni 6-3-nak a nézettsége százszorosa volt a szovjet típusú társadalomépítést vagy akár szerelmet idealizáló filmek egész éves kollekciójának. Puskás legendás hátrahúzós csele pedig a labdarúgás minden fejlődése és fél évszázad csodálatos mozzanatai ellenére máig főcímgyanús bármilyen filmösszeállításban.
Az 1956-os forradalom leverése utáni menekülő kirajzás a magyarországi politikai elit minden ragaszkodása és kényeztető kivételezése ellenére is magával sodorta Puskást. A Real Madrid és Spanyolország azóta tiszteli legnagyobb futballhősei között, legendás csapattársa, Di Stefano pedig a valaha élt legnagyobb játékosként.

A látomás
Tizenkét évvel ezelőtt a magyar válogatott Luxemburg elleni Eb-selejtezőre érkezett a kis ország fővárosának miniatűr repülőterére. Az akkor 67 éves Puskás a magyar szövetség díszmeghívottjaként várakozott csomagjaira a küldöttség tagjai között elvegyülve. Legfeljebb a pocakjával rítt ki a tömegből, ennek ellenére arra lehettünk figyelmesek, amint egy hasonló korú férfi egyszer csak térdre borul, s szinte révületbe esve ismételgeti: Puszkász, Puszkász. Aztán fűhöz-fához-ismeretlenhez fordulva sírva mondogatja: „Egész életemben arra vágytam, hogy találkozhassam Puszkásszal. Istenem, tényleg igaz lehet, hogy ez megtörtént velem?”
A túlcsorduló szeretet jeleivel sűrűn találkozó, a kispesti vagányságot öregkorára is hűséggel őrizgető Öcsi bácsi sem tudott mit kezdeni a rászakadó boldogságot szemmel láthatóan nehezen elviselő luxemburgi kisöreggel. Aztán a kézenfekvő megoldást választotta: maga is sírva fakadt. A luxemburgi reptéren egy ideje az említett alkalomból született fotó fogadja az utasokat.

A görög isten
A görög őrült sportnemzet, amelynek időről időre megadatik, hogy kivételes kosárlabda- vagy futballsikerek ürügyén tombolja körbe a világot. Az elsőre azonban szinte kivétel nélkül mindenki emlékszik, vagy apáktól származó örökségként emlegeti: a Panathinaikosz csapatának 1972-es, BEK-döntőig tartó diadalútja. A meglepetéscsapat edzője: Ferenc Puszkasz. Bő harminc évvel a történelmi eseményt követően is nagy valószínűséggel számíthat bárki rá: ha kiderül róla, hogy magyar, Vugliamenitől a Kasszandra-félszigetig széles mosoly kíséretében érkező Puszkasz felkiáltással igyekeznek kedveskedni neki. És ez akár egy Olümpiakosz-szurkolóra is érvényes.

Az örökség
Elszáguldott az őrnagy – posztumusz dandártábornok –, már a hátát sem látni. December 9-én róla tanulnak az anyaországi iskolákban, temetése napja nemzeti gyásznap lesz Magyarországon – és a világ bármely pontján élő magyarok szívében.
Vulgárfilozófusok szerint az élet, a nagy igazságteremtő összességében egyenlő arányban oszt boldogságot és szenvedést. Ha abból indulunk ki, hogy mennyit szenvedett életének utóbbi néhány évében, Puskásnak korábban rengeteg boldogságban lehetett része. Ennek legtöbb pillanatát kortársként szüleinkkel-nagyszüleinkkel osztotta meg, a többit az utókorra hagyományozta. Életünk végéig gazdagnak érezhetjük magunkat. n


Egy világraszóló pályafutás pillanatai

Puskás Ferenc, a magyar labdarúgás történetének egyik legkiválóbb játékosa a legendás Aranycsapat kapitánya volt. A zseniális futballista 1927. április 2-án született Kispesten, 1942-től a Kispesti AC – 1949-től Budapest Honvéd – labdarúgója, a magyar élvonalban 16 évesen, a Nagyváradi AC ellen debütált 1943-ban. A Honvéddal öt bajnoki címet ünnepelhetett, négyszer az élvonal gólkirálya lett. 1958 és 1967 között a Real Madrid játékosa. Az Aranycsapattal olimpiai bajnok lett az 1952-es helsinki ötkarikás játékokon, és ezüstérmet szerzett az 1954-es svájci világbajnokságon.
A mintegy húszesztendős karrier során Puskás egészen kivételes teljesítményt produkált: 533 magyar és spanyol bajnoki mérkőzésen 511 gólt lőtt. Nyolcvanötször szerepelt a magyar válogatottban, amelyben 84 gólt szerzett.
Rendkívül technikás, egyedülálló cselezőkészséggel rendelkező játékosként vált híressé. Az elmúlt évszázad mérkőzésén, az Anglia elleni 6-3-as összecsapáson legendássá vált visszahúzós csele után lőtt gólja szinte valamennyi, a futballról szóló dokumentumfilmben látható.
Az 1956-os forradalom idején külföldön maradt, Spanyolországban telepedett le, ahol négyszer a nemzeti együttesben is pályára lépett.
A Real Madriddal háromszoros BEK-győztes: az 1960-as, 7-3-ra megnyert döntőn négy gólt lőtt az Eintracht Frankfurtnak. A madridi sztárcsapattal hatszor nyert bajnokságot, kétszer Király Kupát, négyszeres spanyol gólkirály volt. Játszott a világ- és az Európa-válogatottban is.
Edzőként Spanyolországban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Görögországban, Chilében, Egyiptomban, Szaúd-Arábiában, Paraguayban és Ausztráliában dolgozott – a Panathinaikoszt egészen a BEK-döntőig vezette. 1993 áprilisától júliusáig a magyar válogatott szövetségi kapitányi tisztségét is betöltötte.
1949. december 1-jétől hivatásos katona – távozása után tartalékállományba helyezték, 1992. szeptember 3-án rehabilitálták. Ekkor kapta meg az alezredesi rangfokozatot, majd 1995-ben ezredessé léptették elő. 70. születésnapján, 1997-ben a NOB az Olimpiai Érdemrenddel tüntette ki, megkapta a Köztársasági Elnök Arany Emlékérmét. Még ugyanebben az évben átvehette a Magyarság Hírnevéért elismerést. 2004-ben megkapta a Nemzet Sportolója címet. Két év múlva Golden Foot díjjal és az Európa Bajnoka címmel ismerték el pályafutását. A magyar szurkolók a 20. század legjobb férfi sportolójának választották.