Hirdetés

Elővigyázatosság a BL-selejtezők előtt

A magyar és a román bajnok, a Debrecen és a Steaua is elővigyázatosan készült a Bajnokok Ligája 2006–2007-es kiírásának rajtjára.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. július 26., 00:002006. július 26., 00:00

Labdarúgás
A két csapat a kupasorozat selejtezőjének második fordulójában kapcsolódik be a küzdelmekbe a macedón Rabotnicki Skopje, illetve a szlovén ND Goricával szemben.
„A Rabotnicki nem gyengébb tavalyi ellenfelünknél, a Hajduk Splitnél, legfeljebb a nemzetközi porondon kevésbé ismert együttesről van szó – mondta a skopjei együttesről Supka Attila, a debreceniek vezetőedzője. – A macedónok összesítésben csak 1-0-val jutottak tovább a luxemburgi Dudelange ellen, de nem szabad, hogy ez megtévesszen bennünket. A helyszínen láttam azt a mecscset, melyen a macedónok idegenben nyertek 1-0-ra, az volt a benyomásom, hogy kicsit félvállról vették a találkozót”. Mint emlékezetes, a debreceniek tavaly a BL második kvalifikációs körében a hazai 3-0-s győzelem után idegenben 5-0-ra ütötték ki a Hajduk Splitet. „Erre most senki ne számítson” – intett óvatosságra Supka, akinek a sérült Habi Roland, Komlósi Ádám és Böőr Zoltán hiányát kell pótolnia a kezdőcsapatban.
A tavalyi szezonban egészen az UEFA-kupa elődöntőjéig menetelő Steaua a legrangosabb sorozatban szeretné megismételni jó szereplését. A bukarestiek az ND Gorica elleni, idegenbeli találkozó előtt visszafogottan nyilatkoztak, megemlítve egy másik szlovén csapat hétvégi sikerét, amikor a Maribor kiverte az Intertotó-Kupa utolsó körében a tavaly BL-elődöntőt játszó spanyol Villarrealt. „Elméletileg mi vagyunk az esélyesek, de tisztelnünk kell ellenfelünket. Jó lenne, ha gólt szereznénk Szlovéniában” – nyilatkozta Cosmin Olãroiu, a piros-kékek vezetőedzője. A túlzott optimizmus ellen szól az is, hogy a goricai találkozón nem léphet pályára a térdsérülést szenvedett Mirel Rãdoi, valamint a Temesvári Politól érkezett, szintén egészségi problémákkal bajlódó új szerzemény, Gigel Coman sem, illetve Dorin Goian játéka is kérdéses.
Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, első mérkőzések: Debreceni VSC–Rabotnicki Skopje (Duna Tv, 21.45), ND Gorica–Bukaresti Steaua (RTV 1, 22.00).
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 16., vasárnap

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja

Románia labdarúgó-válogatottja 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától a világbajnoki selejtezősorozat szombat esti játéknapján, ezzel nehéz helyzetbe került a 2026-os tornára való kijutás tekintetében.

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére

A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére
2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
Hirdetés
Hirdetés