Hirdetés

Először nyert idegenben a HSC a Mol Ligában

A Csíkszeredai HSC drukkerei minden bizonnyal régóta vártak már arra, ami hétfő este végül megtörtént: kedvenceik hosszabbításban 3-2-re nyertek a Ferencváros pesterzsébeti jégcsarnokában, és ezzel a Mol Liga aktuális idényének első idegenbeli sikerét aratták. 

Krónika

2014. december 09., 16:372014. december 09., 16:37

2014. december 09., 20:082014. december 09., 20:08

„Jó meccsünk volt, jól harcoltunk, büszke vagyok a fiúkra, ezúttal jól teljesítettek. Két pont több mint a semmi, de azért úgy gondolom, hármat kellett volna szereznünk” – vélekedett a hargitaiak vezetőedzője, Christer Dreberg, ellenfelük ugyanis 2-0-ról egyenlítve mentette hosszabbításra a meccset. „3-1-is volt, csak nem adták meg a bírók, mert megsérült egy Ferencváros-játékos, aki mellesleg már a következő cserében játszani tudott” – tette hozzá a szakember.

A találkozót kicsit aktívabban kezdték a magyarországiak, ugyanakkor a vezetést a pontvadászatban változatlanul sereghajtó hargitai alakulat szerezte meg emberelőnyben, amikor Satek kilőtte a hosszú alsó sarkot. Ez némiképp feltüzelte a vendégeket, akik folytatták a helyzetkialakítást. A második harmad elején már kimondottan fölényben hokiztak, de az emberfórral nem tudtak élni, egyenlő létszámban pedig mindkét csapat játékából hiányzott az átütőerő.

Az utolsó felvonás hátrányos helyzeteit jól oldották meg Dreberg tanítványai, majd Satek csent korongot és legyőzte Marton kapust. Ez alaposan összezavarta a Fradit, de utána egy kontrából, Galló révén szépíteni tudott. Amennyire a semmiből jött ez a találat, ugyanúgy a semmiből jött a hazai egyenlítés is: egy kapu előtti kavarodás után Novák volt eredményes.

Az 57. percben Papp Csabát gáncsolták egy az egyben a kapussal szemben, és a megítélt büntetőlövést Kiss Gábor végezte el, de Raitums védeni tudott. Az utolsó percekben előbb a Fraditól, majd a HSC-től állítottak ki játékost. Sőt Tranca kiállítása áthúzódott a hosszabbítás perceire, de ezt a Fradi nem tudta kihasználni, majd Salonen lövésébe Satek ért bele, megszerezve a HSC-győzelmet.

A csíkiakkal ellentétben a Mol Ligában érdekelt másik erdélyi csapat, az összetettben negyedik Brassói Corona 5-3-as vereséget szenvedett az alapszakasz hatodik helyén álló Újpest otthonában.

Egy pont az U20-as vb-n

Két forduló után egy ponttal az utolsó előtti helyen áll Románia U20-as jégkorong-válogatottja az észtországi Talinnban zajló Divízió II/A csoportos ifjúsági világbajnokságon. Marius Trandafir és Răzvan Lupașcu tanítványai hétfő este 3-2-re kaptak ki a házigazdáktól. A romániaiak góljait Csergő és Egyed szerezték, miközben Adorján Attila kapus két találkozó alatt száz ütést védett ki. A tabella élén az összetettben negyedik litvánokat 5-4-re legyőző britek állnak a sereghajtó hollandokat 3-2-re verő Dél-Korea előtt. Az első fordulóban Románia büntetőkkel kapott ki 6-5-re a litvánoktól. Kedden szünnap volt a tornán, míg szerdán Nagy-Britanniával mérkőzik meg a válogatott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés