
Fotó: Haáz Vince
A szünet utáni bravúros játékkal tizenkét pontos előnyt harcolt ki a visszavágóra a Marosvásárhely élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata a Román Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, amikor Bukarestben 91:79-re legyőzte a bajnokságban listavezető Steauát.
A vendégek legjobbja a frissen igazolt amerikai Kyndall Dykes volt, aki hétfő este már ez első percektől szerepet kapott Srecsko Szekulovics együttesében. Teljesítménye kiemelkedő volt: nemcsak befejezőként jeleskedett (összesen 25 pontot dobott), hanem nyolc kosárpasszt is kiosztott csapattársainak.
Pedig az összecsapás elején a fővárosiak kerültek lépéselőnybe, és Watson révén tizenegy pontra léptek meg a vásárhelyiektől. Ezzel az előnnyel a második játékrész elején is hatékonyan gazdálkodott a Steaua, de a hajrában már megkezdte a felzárkózást az erdélyi alakulat, amely a térfélcsere után már szinte lemosta a pályáról házigazdáit. A harmadik negyedet 31-9-re nyerte a Maros KK.
„Semmi különöset nem mondtam a fiúknak a szünetben. Csak annyit kértem, hogy jobban összpontosítsanak a lepattanókra” – nyilatkozta Szekulovics edző. A Steaua tehetetlen volt ellenük, ráadásul Mihai Paul korai sérülése miatt egyetlen játékirányítóra fogyatkozott a keretük, és nem maradt semmi esélyük a fordításra.
Egész a mérkőzés végéig a Maros KK irányította az összecsapást, bár az utolsó percekben a Steaua közelebb férkőzött, a szombati visszavágót még így is a vásárhelyiek várhatják lépéselőnyben. Ezzel együtt az erdélyiek mestere óvatosságra int. „Kosárlabdában ez a különbség nem nagy. Nem lesz egyszerű feladatunk. Olyan lesz, mintha mindent a nulláról kezdenénk” – szögezte le Szekulovics.
A Marosvásárhely mellett tízpontos előnyből várja a szombati visszavágót a Piteşti is, amely a Temesvári Timba otthonában nyert 87:77-re, míg a Târgu Jiu a vendég Nagyszebent győzte le 82:78-ra. A Ploieşti–Temesvári BC találkozót március 18-ára halasztották, mivel a prahovaiak szerdán már az Európa Kupa legjobb 32 csapata között, az első fordulóban lépnek pályára a Kuban ellen.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!