Hirdetés

Előny a vendégeknél

Labdarúgás – A Steaua nyert, a Debrecen kikapott a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. A Steaua idegenbeli győzelemmel, míg a Debreceni VSC hazai vereséggel zárta a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első találkozóját. Gheorghe Hagi együttese 1-0-ra nyert a lengyel Zaglebie Lubin otthonában, a debreceniek pedig hasonló arányban kaptak ki a vendég svéd Elfsborgtól.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. augusztus 02., 00:002007. augusztus 02., 00:00

A lengyelországi mérkőzés nem hozott sok helyzetet: a román bajnoki ezüstérmes Steaua és a lengyel címvédő Lubin is biztonságos játékra törekedett. A mérkőzés egyetlen gólja egy szöglet után született – az 56. percben Goian fejjel volt eredményes. A házigazdáknak nem sikerült az egyenlítés: Nunes a hosszabbítás perceiben csak a kapufát találta el.

Az edzőként első európai kupamérkőzésén szerepelt Gheorghe Hagi elégedett volt az eredménnyel, ám kihangsúlyozta, még nem dőlt el a továbbjutó kiléte. „Megnyertük az első félidőt, de a bukaresti második felvonás még hátravan. Nehéz a lengyel bajnok otthonában diadalmaskodni, de nekünk sikerült. Megérdemeltük a győzelmet, több gólt is szerezhettünk volna, ha frissebbek vagyunk, de érződött a játékosokon, hogy az idény elején járunk” – nyilatkozta a Steaua trénere. Czeslaw Michniewicz, a Zaglebie Lubin vezetőedzője szomorúan elismerte, kellemetlen estét okozott számára a Steaua, mindenképpen el szerette volna kerülni a hazai vereséget.

A Debreceni VSC is hazai pályán kapott ki. A hajdúságiak nem bírtak a svéd bajnok Elfsborggal, amely nagy lendülettel kezdett, ám a debreceniek lassan átvették az irányítást. Gólt mégis a vendégek lőttek: Mobaeck a tizenhatoson belülről megeresztett gyenge lövése végül a kapuban kötött ki. Vezető gólját követően az Elfsborg még inkább visszaállt védekezni, a magyar csapat pedig tanácstalanul játszotta le a hátralévő időt. Fieber Péter, a debreceniek másodedzője nem vesztette el a reményt. „Nagyon hiányzott egy gól, a védelmük rendkívül erős volt. Úgy gondolom, még semmi sincs veszve, ahogy a svédek most nyerni tudtak, úgy jó játékkal mi is sikerrel járhatunk idegenben” – fogalmazott Fieber Péter. Magnus Haglund, az Elfsborg vezetőedzője óvatosan beszélt csapata továbbjutási esélyeiről: „Jól védekeztünk, csapatom a labdabirtoklásban is jobb volt. Nem engedtük kibontakozni a Debrecent. Remélem, a visszavágón sikerül kiharcolnunk a továbbjutást, ugyanakkor biztos, hogy nehéz mérkőzés lesz”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés