
A Fradi keményen készült a lett csapat elleni ütközetre
Fotó: Fradi.hu
A romániai csapatok még készülhetnek, az Európa Liga első selejtezőkörének három magyarországi résztvevője számára viszont már csütörtökön elrajtol a 2017–2018-as labdarúgószezon.
2017. június 28., 22:392017. június 28., 22:39
2017. június 28., 22:462017. június 28., 22:46
Rövidre szabott felkészülés után csütörtökön kezdődik a 2017–2018-as labdarúgószezon az Európa Liga első selejtezőkörében induló három magyarországi csapatnak. A Ferencváros a lett Jelgava ellen kezd hazai pályán, a Videoton a máltai Balzan FC-t fogadja, míg a Vasas Izraelben, a Jeruzsálemi Beitar otthonában szerepel a kvalifikációs párharcok első összecsapásán, hogy aztán a július 6-ai visszavágón dőljön el a továbbjutók kiléte.
A megmérettetések előtt mindhárom együttes megpróbált erősíteni a keretén, de
Ők a Iași-ból „hazavívott”, 27 éves Bőle Lukács mellett a 30 éves magyar válogatott támadóval, Priskin Tamással (a Pozsonyi Slovantól érkezett), az uruguayi River Plate csapatának 22 éves középpályásával, Fernando Gorriarannal, a holland és a török élvonalban tapasztalatot szerző nigériai – de magyar állampolgársággal is rendelkező – középső védővel, Otigba Bennethel, valamint
Visszatért továbbá hozzájuk a Soroksárhoz kölcsönadott 25 éves csatár, Lovrencsics Balázs is, aki Thomas Doll edző szerint meghatározó tagja lehet az együttesnek.
A klub hivatalos honlapjának adott interjúban a német szakember úgy vélekedett, hogy támadásban és védekezésben is szükségük volt erősítésre, mert bár Böde Dani középcsatárként jól teljesített, hiányzása esetén „bajban voltak, mint ahogyan a régóta csábított Otigba ereje, mentalitása és gyorsasága is hasznos lehet a védelemben.
„Priskin nagyon jól érzi a kaput és az összjátékban is remekül részt tud venni. Gorriaran igazi harcos középpályás, aki rengeteget fut és nagy szívvel játszik. Elszántan, labdára éhesen megy bele a párharcokba. Bőle az elmúlt edzéseken bizonyította, hogy gyorsan mozog. Remek bal lába van, és nagyon hasznos lehet a sok labdabirtoklásra építő játékunkban. Szélsőként és a középpálya közepén akár irányító pozícióban is bevethető. A fizikai méréseken nagyszerű számokat hozott,
Lovrencsics határozott a kapu előtt és kiválóan fejel, Pedro pedig tapasztalt és gólérzékeny középpályás, a gólra törő játékra pedig nagy szükségünk van” – jellemezte új játékosait a tisztségében megerősített vezetőedző.
Rutinos védője, Leandro szerint is az offenzív játékstílus vezetheti őket előre, mint ahogyan abban is biztos, hogy felkészülten lépnek csütörtökön pályára. „Persze nem szabad alábecsülni az ellenfelünket, ők már javában benne vannak a bajnokságban, míg nekünk ez lesz az első idei tétmeccsünk” – figyelmeztetett.
A Videoton új vezetőedzője, a szerb Marko Nikolic is rámutatott arra, hogy az első tétmérkőzések mindig nehezebbek a szezon elején, ráadásul nem a bajnokságban kezdenek, ezért nagyon gyorsan formába kell lendülniük. A székesfehérváriak az utánpótlásból felkerült Magda Dávid és Burka Bendegúz mellett hivatalosan még csak a Gyirmóttól érkezett Tamás Krisztiánt szerződtették le, de csapatkapitányuk, Juhász Roland szerint
Emlékeztetett arra, hogy válogatott szintjén Málta tíz évvel ezelőtt kellemetlen meglepetést okozott nekik, amikor 2-1-re legyőzte őket, ugyanakkor minden tisztelet tudatában most saját magukat érzi esélyesnek a továbbjutásra. Hozzá hasonlóan Marko Nikolic sem becsüli alá a máltai labdarúgást, ugyanakkor úgy véli: készen állnak az EL-selejtezőre, a szenteleki edzőtáborozás alatt megközelítették az általa elvárt játékot.
A játék minden elemében jól kell tejesíteni” – hangsúlyozta a klub hivatalos honlapján. Örült annak, hogy senki sem sérült meg, és taktikailag napról napra fejlődni tudtak a rövid felkészülés alatt.
Első EL-ellenfelüket egyébként honfitársa, Marko Micovic edzi, aki hazai játékosok mellett brazil, montenegrói, szerb, tunéziai, olasz és kolumbiai légiósokra is számít. „Tisztelnünk kell az ellenfelet, koncentráltan kell játszanunk mindkét mérkőzésen az első perctől az utolsóig, akkor meglesz a továbbjutás” – szögezte le Nikolic.
A Vasas sem vitte túlzásba a nyári bevásárlást, eddig ugyanaz a cseh Vít Benes szerepel az érkezői listán, pedig az angyalföldieknek jóval nehezebb ellenféllel kell szembenézniük, mint a Fradinak és a Vidinek. Az új igazolás ráadásul az okirataival adódott problémák miatt nem utazhatott el Izraelbe, mint ahogyan
A jeruzsálemieket különben nemrég legyőzték egy barátságos mérkőzésen, ugyanakkor Michael Oenning vezetőedző nem szeretné, ha ettől elbíznák magukat.
„Szeretném, ha lőnénk gólt, minimum egyet” – fogalmazta meg elvárásait a selejtező első párharca előtt. Ezt zárt kapuk mögött rendezik a házigazdákra kiszabott büntetés miatt, de a Vasas-szurkolók nyílt levelére reagálva végül az M4 Sport hivatalos honlapján élőben sugározza majd, utána pedig felvételről a tévében is leadja a mérkőzést. A közszolgálati sportcsatornán 19.45-től a Fradi–Jelgava meccs lesz látható, míg a 21.45-kor kezdődő Vidi–Balzan meccset a DunaWorldon sugározzák.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!