Hirdetés

Elhunyt Maria Cioncan

Atlétika - Autóbalesetben lelte halálát az olimpiai bronzérmes sportoló

Gazda Árpád

2007. január 23., 00:002007. január 23., 00:00

Autóbalesetben tegnap reggel életét vesztette Maria Cioncan atléta. A 2004-es athéni olimpián 1500 méteren bronzérmes sportolót Bulgáriában érte a tragédia, miközben görögországi edzőtáborozása után hazafelé tartott. Beregszászi István, Maria Cioncan trénere tanítványa személygépkocsija előtt haladt az úton, és a visszapillantó tükörből látta, ahogyan az atléta autója letér az útról, és egy fának ütközik. „Alig tudok megszólalni, fel sem fogom, mi történt. Csak annyi tudatosult bennem, hogy Maria elhunyt, és én semmiben nem tudtam segíteni” – nyilatkozta a még sokkhatás alatt lévő Beregszászi István. A szakember nem tudott tájékoztatást adni a baleset okáról, ám az előzetes vizsgálatok technikai meghibásodást feltételeztek. Beregszászi István elmondta, a tragédia közvetlenül azután történt, hogy egy benzinkútnál félórás pihenőt tartottak. Az edző hozzátette, a balesetet szenvedett autóban utazó masszőr könnyebb sérüléseket szenvedett.
Gabriela Szabo a Román Atlétikai Szövetség képviseletében kijelentette, mindenkit megrázott Maria Cioncan halálhíre. A volt élsportoló hozzátette, a szövetség úgy tudta, az atléta Marokkóban edz, arról nem volt tudomásuk, hogy Görögországban tartózkodott, illetve arról, hogyan került Bulgáriába.
A Beszterce-Naszód megyéből származó Maria Cioncan 1977. június 19-én született. Részt vett a 2002-es fedett atlétikai Eb-n, ahol 3000 méteren 11. helyezést ért el, a 2003-as vb-n pedig 1500 méteren 9. lett. Négy Golden League-versenyt nyert, a legutóbbi olimpián bronzérme mellett 800 méteren a 7. leggyorsabbként ért célba. Maria Cioncan 2005 óta nem vett részt hivatalos versenyen.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés