
Szepesi honosította meg azt a sportközvetítési stílust, amelyben a riporter lelkesen együtt él a játékkal
Kilencvenhat éves korában szerdára virradóra elhunyt Szepesi György legendás rádiós sportriporter.
2018. július 25., 10:452018. július 25., 10:45
2018. július 25., 10:482018. július 25., 10:48
A hírt – amelyről a család tájékoztatására hivatkozva elsőként a nemzetisport.hu számolt be – Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke megerősítette az MTI-nek.
Szepesi György 1922. február 5-én született Budapesten. A labdarúgással az angyalföldi grundokon, gyermekként ismerkedett meg. Jóllehet tizenkét éves korától igazolt játékos volt alsóbb osztályokban, hamar belátta, hogy nem olyan tehetséges, mint az akkor világhírű magyar focisták.
Ezek közül alighanem a leghíresebb az 1953-as londoni 6-3, az „évszázad mérkőzése”, amelyet milliók hallgattak, Szepesire pedig ráragadt az elismerő minősítés: ő az Aranycsapat 12. játékosa. Szervezője volt a Magyar Rádió Körkapcsolás című műsorának, amely rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert, és 1963-tól 2009-ig kíváncsi rádióhallgatók millióihoz juttatta el a magyar stadionok hangulatát. Ő honosította meg azt a sportközvetítési stílust, amelyben a riporter lelkesen, magas hőfokon együtt él a játékkal, a csapattal, a versenyzővel, azonosul a történésekkel, együtt örül a sikernek, a győzelemnek, s kesereg balsiker, vereség esetén.
Az olimpiáról először 1948-ban tudósított, s sorozatban tizenöt ötkarikás nyári játékról közvetített egyedi stílusban. Egy híján ötven magyar olimpiai aranyérem megszületésénél lehetett ott, az 1964-ben Tokióban győztes magyar vízilabda-válogatott döntő mérkőzésén például egy ország kiáltotta vele: „Lőj, Dömötör!” Emellett tizennégy labdarúgó-világbajnokságnak is a kommentátora volt, s bekerült a Guinness Rekordok könyvébe. Ő ugyanis a világ leghosszabb időn át tevékenykedő sportriportere, a 2005-ös Magyarország-Argentína barátságos futballmérkőzésnek csaknem napra pontosan hatvan évvel azután lehetett a rádiós szakkommentátora, hogy az 1945-ös magyar-osztrákon bemutatkozott sportriporterként.
Szepesi György a világ leghosszabb időn át tevékenykedő sportriportere
A sport mellett a politikai újságírásba is beletanult: 1975 és 1978 között a rádió bonni tudósítója volt, 1981-től 1992-es nyugdíjba vonulásáig a Magyar Rádió Szórakoztató és Sportfőosztályának vezetőjeként dolgozott. Társadalmi megbízatásokat is vállalt szeretett sportágában: 1979 és 1986 között volt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, elnöksége idején szerepelt utoljára a magyar labdarúgó-válogatott világbajnokságon, a balsikerű 1986-os mexikói tornán. 1982-ben beválasztották a FIFA végrehajtó bizottságába, s tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak is.
Szepesi György munkásságát számos elismerés övezi: első magyar sportújságíróként kapta meg a Gerevich-díjat, birtokosa az Orth György-díjnak, az Aranytollnak, 2007 januárjában Kodály Zoltán közművelődési díjat vehetett át a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kuratóriumától, amely 1993 óta az oktatás, a kultúra és a tudomány területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyiségeket tünteti ki.
2004-ben lett a Prima Primissima-díj kitüntetettje, s ugyanebben az évben a Magyar Sportújságírók Szövetsége Életműdíjjal jutalmazta. Birtokosa a NOB Olimpiai Érdemrend Ezüst Fokozatának, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének is. 1995-ben szűkebb pátriája, Budapest XIII. kerülete, majd 2005-ben a főváros is díszpolgárává avatta. 2012-ben FIFA-érdemrendet kapott. 2012-ben az újonnan alapított Magyar Sportsajtó Halhatatlanja díjat és a Magyar Olimpiai Bizottság sajtóbizottságának Média különdíját vehette át. 2016-ban Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Életműdíját kapta meg. A róla elnevezett Szepesi-díjat, amellyel a hazai újságírás és sportújságírás egyik meghatározó alakját díjazzák, először 2015-ben adták át.
A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
szóljon hozzá!