Elhunyt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat utolsó élő tagja

Az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes sportember december 12-én került az esztergomi kórházba, ahol aznap meg is operálták. Fia, ifjabb Buzánszky Jenő december 16-án úgy nyilatkozott, hogy édesapja állapota több mint három nappal a műtét után is kritikus, majd 17-én ismét meg kellett műtsék. A legendás sportember később az intenzív osztályról a belgyógyászatra került át.

Fia december 30-án arról beszélt, hogy apja szervezete nagyon legyengült, hangulata ingadozó, de amikor átköltöztették a belgyógyászatra, a korábbiakhoz képest kimondottan jó hangulatban volt. Ezzel együtt szerettei aggódtak, fia legutóbb úgy fogalmazott a Nemzeti Sportnak, hogy „innentől kezdve már csak a jóisten tudja, hogy apu állapota hogyan és merre változik\".

Az 1925. május 4-én, Újdombóváron született Buzánszky Jenőnek végül nem adatott meg, hogy matuzsálemmé válhasson, ahogyan azt szerette volna. Az Aranycsapat utolsó élő tagja volt. Játszott az 1952-ben Helsinkiben olimpiai bajnok együttesben, pályára lépett az évszázad mérkőzésén 1953-ban Londonban, és mind az öt mérkőzésen szerephez jutott az 1954-es svájci világbajnokságon, melyen ezüstérmet szerzett a válogatott.

Az egykori nagyszerű jobbhátvéd – aki 2011-ben az MTI-nek még úgy nyilatkozott, hogy szeretné megélni a matuzsálemi kort – pályafutását a Dombóvári Vasutasnál (1938-1946) kezdte, majd felnőttként a Pécsi VSK-ban (1946-1947), illetve Dorogon (1947-1960) futballozott. 274 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, a válogatottban pedig 48 alkalommal szerepelt.

A világszerte elismert Aranycsapat egyetlen olyan kezdőjátékosa volt, aki vidéki klubban futballozott – eleinte még csatértként, ám később hátra került a védelembe. „A fociban a gól a legszebb dolog, de az edzőm azt mondta, hogy mivel kiöregedtek a védőink, nekem kell hátra mennem. Természetesen nem örültem neki, de nem vitatkoztam vele, aztán egy év múlva válogatott lettem\" – mondta egy korábbi interjúban az MTI-nek Buzánszky.

A Kazalnak becézett hátvéd a Buzánszky–Lóránt–Lantos összetételű válogatott hátvédhármas leggyorsabb tagja volt. Nemcsak a szerelésben és a védőmunkában tűnt ki, hanem az ellentámadások indításában is. Bátran vállalt előretöréseket, amelyeket rendszerint jó beadásokkal fejezett be.

„Büszke vagyok rá, hogy a világ legjobb csapatában futballozhattam, amelyre azóta is mindenki emlékszik\" – vallotta a legendás játékos, akinek soha nem fordult meg a fejében, hogy külföldön futballozzon vagy edzősödjön, mert elmondása szerint annyira szerette Magyarországot, hogy például egyszer, amikor Floridában voltak, átírta a hazaútra szóló repülőjegyét, hogy három nappal korábban hazatérhessen.

Soha nem tudott elszakadni a labdarúgástól. Aktív sportolói pályafutását követően edzőként, sportvezetőként tevékenykedett, szinte minden meghívásnak eleget tett, hogy a focit népszerűsítse. Nem egyszer járt Erdélyben is, 2011-ben például Marosvásárhelyen osztotta meg élményeit, míg egy évvel azelőtt Nagyváradon, a NAC centenáriumán lépett pályára egy gálamérkőzésen.

„Arra ment az életem, amerre a labda gurult\" – fogalmazott. Bántotta viszont, hogy Grosics Gyulával nem korábban kapták meg a Nemzet Sportolója címet, amelyet végül 2011 áprilisában a Parlamentben mindketten átvehettek. „Úgy gondolom, a megbecsülésünk koronája ez a cím\" – jelentette ki ezt követően Buzánszky Jenő az MTI-nek. Novemberben beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe.