
Fotó: Facebook/UEFA Champions League
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elhalasztotta a férfi és a női Bajnokok Ligája, valamint az Európa Liga döntőjét a koronavírus-járvány miatt. Sajtóhírek szerint eldőlt a tokiói olimpia elhalasztása is.
2020. március 23., 22:552020. március 23., 22:55
2020. március 23., 22:562020. március 23., 22:56
Az UEFA hétfőn hivatalos honlapján közölte, hogy mindhárom finálénak új időpontot keresnek. A találkozókat májusban rendezték volna, az új időpontokról viszont még nem született döntés. A BL-ben március 11-én, az EL-ben pedig másnap rendezték az utolsó meccseket a felfüggesztést megelőzően, mindkét sorozat a nyolcaddöntőnél jár.
Ezzel egy időben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egykori alelnöke, Dick Pound úgy tudja, elhalasztják a tokiói ötkarikás játékokat is. A kanadai sportvezető – akit a NOB egyik legbefolyásosabb tagjának tartanak – hétfőn a USA Today-nek nyilatkozott, és nagy meggyőződéssel állította, hogy biztosan elhalasztják az olimpiát, amelyet 2021-ben rendeznének. „A rendelkezésre álló információk alapján a NOB a halasztás mellett döntött” – jelentette ki az amerikai lapnak adott telefonos interjújában a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) első elnöke.
„A részletek még nem ismertek, de amennyire én tudom, a tokiói játékok nem kezdődnek el július 24-én” – idézte az M4sport.hu Pound-ot, aki szerint a részleteket a következő négy hétben dolgozzák ki, de az a legvalószínűbb, hogy jövő nyáron rendezik az olimpiát. Ugyancsak hétfőn beszélt először az esetleges halasztásról Japán miniszterelnöke. „A mostani körülmények között nehéz kitartani a játékok mellett, döntenünk kell majd a halasztásról, mert a sportolók egészsége a legfontosabb” – mondta a japán parlamentben Abe Sindzó, aki azonban kizárta, hogy törlik az ötkarikás játékokat.
A tokiói olimpia az eredeti tervek szerint július 24-én kezdődne. A világjárvány miatt több sportszervezet is azt kérte a NOB-tól, hogy halassza el a játékokat, a kanadai és ausztrál olimpiai bizottság pedig úgy nyilatkozott, hogy nem engedi elindulni sportolóit, ha az eredeti időpontban rendezik az olimpiát. A NOB elnöke, Thomas Bach vasárnap úgy nyilatkozott, négy héten belül hozzák meg döntésüket.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!