Hirdetés

Elfújta a szél az oberstdorfi Négysáncversenyt

Az erős szél és a sűrű havazás miatt vasárnap törölték a 63. síugró Négysáncverseny első, oberstdorfi felvonását. 

Hírösszefoglaló

2014. december 29., 14:542014. december 29., 14:54

A német szervezők a kedvezőtlen időjárás miatt eleinte még folyamatosan halasztották az eredetileg délutánra kiírt viadalt, majd – miután 11 ugrót követően újabb kényszerszünet következett – koraeste bejelentették, hogy a verseny elmarad, pótlását hétfő estére tervezik.

Az érintettek megkönnyebbülten fogadták a döntést, a Deutsche Wellének nyilatkozó német edző, Werner Schuster szerint az adott körülmények között értelmetlen lett volna erőltetni a versenyzést, olyan lett volna, mintha „kockát dobva” döntöttek volna a végeredményről.

Honfitársa, Marinus Kraus elmondása alapján a bírák eleinte még 15 percenként halasztották az ugrást. „Több mint egy órát vártam ott fent. Rémálom volt számunkra” – fogalmazott. A 2009–2010-es bajnok Andreas Kofler szerint az összpontosításukat alaposan próbára tette ez a helyzet, de az Eurosportnak nyilatkozva rámutatott arra, hogy a szervezők mindent elkövettek annak érdekében, hogy igazságos megoldást találjanak.

A Négysáncverseny történetében eddig egyszer akadt példa törlésre: 2008 januárjában az innsbrucki felvonás esett a szél áldozatául, azt végül Bischofshofenbe helyezték át, ahol így két viadalt rendeztek. A világkupa-sorozatba tartozó esemény január elsején Garmisch-Partenkirchenben folytatódik. Ezt követően a mezőny átköltözik Ausztriába: január 4-én Innsbruckban, két nappal később pedig Bischofshofenben ugranak a versenyzők.

A világkupa-sorozat eddigi szakaszában meggyőző teljesítményt nyújtó síugrók mellett az osztrákoknak és a németeknek lehet valós esélyük a 63. Négysáncverseny megnyerésére. Tavaly a nemzetközi mezőnyben majdhogynem ismeretlennek számító osztrák Thomas Diethart diadalmaskodott a hagyományos viadalon, így sorozatban hatodik alkalommal nyert Ausztria képviselője.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés