Hirdetés

Elefánttánc egy nem létező ország romjain

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

C csoport: Elefántcsontpart–Szerbia és Montenegró 3-2 Amíg Frankfurtban a már továbbjutott Hollandia és Argentína adott elő ellenreklámot a világ legnépszerűbb sportjának, addig a müncheni esőben Elefántcsontpart és Szerbia-Montenegró küzdelmében minden benne volt, ami ezt a játékot széppé teszi: nem várt fordulatok, egyéni drámák és közösségi sikerek.

Gazda Árpád

2006. június 23., 00:002006. június 23., 00:00

A felfrissített csapattal pályára lépő afrikaiak azonban a presztízstalálkozó elején annak ellenére védelmi gondokkal küszködtek, hogy Tizie helyett Barry kapott lehetőséget a kapuban. A szerbek két óriási védelmi hibát lezserül kihasználva már 2-0-ra vezettek az első húsz perc után, és úgy tűnt, szépen búcsúznak a közelmúltban szétvált Szerbia és Montenegró szurkolóitól is. A 35. percben azonban Dudics látványosan kezezett a saját tizenhatosában, és a megítélt büntetőt Dindane be is rúgta. Az első félidő végén pedig a fél órája beállt Nagy már a második sárgáját gyűjtötte be, jelentős lehetőséget kínálva az eltökélt afrikaiaknak. A második játékrészben a szerbek már csak az eredmény tartására törekedtek, az eltiltott Drogba nélkül felálló afrikaiak azonban kihasználták a területi fölényt: a 67. percben Dindane fejese utat talált a kapuba. A szerbek egyetlen pontját pedig a „visszaeső” Dudics herdálta el, amikor ismét kezezett a tizenhatosban. A tizenegyes elvégzését – talán bűntudatában – Barry a saját kapujával szemben térdelve izgulta végig, de Kalou sem hibázta el a büntetőt, megszerezve a padlóról felállt Elefántcsontpart első vb-sikerét.
Ilja Petkovics szerb tréner mindenesetre Marco Rodriguez mexikói bíró ténykedésében látta a vereség okát. „Nem tisztem a bíráskodás véleményezése, de a játékvezetőnek azért válaszolnia kellene néhány kérdésre, hiszen két büntetőt ítélt ellenünk, ami felborította a játék képét” – mondta az edző. A másik oldalon a francia Henri Michel szépen búcsúzott az elefántcsontpartiaktól: „A szerződésem lejárt, és egy katari klubcsapatot veszek át, de emelt fővel távozom, bele tudok nézni a tükörbe. Úgy vélem, a csapat sokkal többet elérhet négy év múlva, ám addig meg kell oldani a védekezésbeli gondokat, és javítani kell a helyzetkihasználáson is.”

C csoport, 3. forduló: Elefántcsontpart–Szerbia és Montenegró 3-2 (1-2). München, 66 ezer néző. Vezette: Rodriguez (mexikói). Gólszerzők: Dindane (35. – 11-esből, 67.), B. Kalou (86. – 11-esből), illetve Zigics (10.), Ilics (20.). Kiállítva: Domoraud (92.), illetve Nagy (45.). Elefántcsontpart: Barry – Eboué, Domoraud, Kouassi, Boka – K. Keita (B. Kalou, 73.), Y. Touré, Zokora, K. Akalé (B. Koné, 60.) – Dindane, A. Koné. Szerbia és Montenegró: Jevrics – N. Djordjevics, Gavrancsics, Dudics, Krsztajics (Nagy, 16.) – P. Djordjevics, Ergics, Duljaj, Sztankovics, Ilics – Zsigics (Milosevics, 67.)
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés