Hirdetés

Együtt marad a magyar férfi kardcsapat a párizsi ötkarikás játékokig

A Decsi Tamás, Szatmári András, Gémesi Csanád és Szilágyi Áron alkotta kardcsapat 2017 óta valamennyi világversenyről éremmel tért haza •  Fotó: MTI/Ilyés Tibor

A Decsi Tamás, Szatmári András, Gémesi Csanád és Szilágyi Áron alkotta kardcsapat 2017 óta valamennyi világversenyről éremmel tért haza

Fotó: MTI/Ilyés Tibor

Decsi Tamás bejelentette, hogy a párizsi olimpiáig folytatja a vívást, így együtt marad a Tokióban bronzérmes kardcsapat.

MTI

2021. október 19., 16:562021. október 19., 16:56

2021. október 19., 16:592021. október 19., 16:59

A magyar sportági szövetség honlapja keddi hírében emlékeztet rá, hogy a 28 éves Szatmári András esetében nem is lehetett kérdéses a folytatás, a 31 esztendős, háromszoros egyéni aranyérmes Szilágyi Áron már a Japánban rendezett játékok előtt bejelentette, hogy az eredménytől függetlenül ott lesz majd Párizsban is, a 34 éves Gémesi Csanád pedig a múlt héten erősítette meg korábbi elhatározását arról, hogy még marad a páston.

Végül Decsi Tamás is – aki pénteken töltötte be a 39. életévét – a folytatás mellett döntött.

Hirdetés

„Amikor 2016-ban, egyéniben kvalifikáltam magam a riói olimpiára, 34 évesen úgy gondoltam, hogy az lesz az utolsó versenyem. Azt éreztem, hogy nagyon jó formában vagyok, aztán az egyéni nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, a kardcsapat pedig akkor kimaradt a programból” – nyilatkozta a sportoló a hunfencing.hu oldalnak. „Így nem akartam abbahagyni, és ezután karrierem legeredményesebb öt éve következett csapatban. Sorra nyertük az érmeket a világversenyeken, ezt koronázta meg a tokiói dobogó” – indokolta Decsi Tamás.

Hozzátette: kellett és kell neki a pihenő, de volt már ideje elgondolkodni azon, hogy fizikálisan és mentálisan tudja-e legalább ilyen szinten folytatni a vívást, mert szerinte csak akkor van értelme. „Most úgy érzem, igen. Ehhez rengeteg megerősítést kaptam azoktól, akiknek a véleménye fontos a számomra, és a családom is támogatott abban, hogy folytassam Párizsig. Úgyhogy kicsit eltolódik a búcsú, 2016 helyett a jelek szerint 2024-ig tart majd a sportolói pályafutásom, és ezzel a csapattal boldogan várom az újabb kihívásokat” – tette hozzá.

A magyar férfi kardcsapat 2017 óta valamennyi világversenyről éremmel tért haza.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés