
Fotó: Mediafax
– húsz perc alatt három gólt kapott, 3-1-e kikapott, így nem jutott a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörébe. A Dinamo az UEFA-kupa első fordulójában folytatja, ahol kiemeltként szerepel.
Bratu gólja nem volt meglepetés: az első negyvenöt percben a piros-fehérek irányítottak. Szünet után viszont Năstase – aki a meccs után szerződést bontott – ügyetlenül próbálta szerelni Del Nerót a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt Rocchi értékesítette. A bekapott gól teljesen összezavarta a hazaiakat, Pandev és Rocchi pedig kétszer is kihasználta a padlón lévő bukarestiek hibáit. A Dinamo ötödször torpant meg a BL utolsó selejtezőkörében.
“Az első félidőben eddigi legjobb teljesítményünket nyújtottuk ebben az idényben, ám jándékba adtunk egy tizenegyest, amelytől ólomlábúakká váltunk. A foci néha igazságtalan, saját magunk alatt vágtuk ki a fát” – fogalmazott Mircea Rednic.
Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, keddi visszavágók: Dinamo–Lazio 1-3 (Bratu 27., ill. Rocchi 47. – 11-esből, 66., Pandev 55. Továbbjutott a Lazio 4-2-es összesítéssel), FC Liverpool–Toulouse 4-0 (tj. a Liverpool 5-0-lal), Crvena Zvezda–Glasgow Rangers 0-0 (tj. a Rangers 1-0-lal). Az AEK Athén–FC Sevilla találkozót elhalasztották.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.