
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Egymillió lejt utalnak ki David Popovici kétszeres világbajnok úszónak a kormány tartalékalapjából.
2022. június 23., 14:362022. június 23., 14:36
Nicolae Ciucă miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után jelentette be a kabinet döntését, miszerint „rendkívüli teljesítménye” elismeréseként egymillió lejt utalnak ki a fiatal sportolónak a kormány tartalékalapjából – közölte az Agerpres hírügynökség.
A 17 éves bukaresti úszó ifjúsági világcsúccsal nyerte meg hétfőn a 200 méteres gyorsúszást, szerdán pedig a 100 méteres gyorsúszásban is győzött. Ő a román úszósport első férfi világbajnoka. Popovici a második a világbajnokságok történetében, aki mindkét távon aranyérmet szerzett, rajta kívül ez csak az amerikai Jim Montgomerynek sikerült 1973-ban. A román közvéleményt és tévétársaságokat annyira felkészületlenül érte a sikere, hogy a hétfői döntő élő közvetítésének a jogát egyik romániai televízióadó sem vásárolta meg, így a romániai sportrajongók csak idegen adókon izgulhatták végig Popovici versenyzését.
Az ifjú világbajnok a verseny végén lenyűgöző higgadtsággal és magabiztossággal nyilatkozta, hogy mostani díjai csak a pályafutása kezdetét jelentik, és ezekkel a sportot, a mozgást, az egészséges életmódot kívánja népszerűsíteni hazájában. Camelia Potec olimpiai bajnok, a Román Úszószövetség elnöke arra emlékeztetett, hogy David Popovici nem a semmiből érkezett a világbajnokságra, 11 éves kora óta évről évre megdöntötte a korosztálya országos csúcsait.
A fiatal sportoló pályafutását a Mol Románia is támogatta. A Kolozsváron működő Közösségért Alapítvány a magyar kőolajtársaság forrásaiból finanszírozott Mol Tehetségtámogató Programján keresztül 2018-ban és 2020-ban nyújtott utazási és eszközbeszerzési támogatást az úszónak, májusban pedig Popovici tavalyi felterjesztésére tüntette ki Mentor díjjal az edzőjét, Adrian Rădulescut.
András Imre, a Közösségért Alapítvány igazgatója az MTI-nek elmondta: a Mentor díjat korábban idősebb edzőknek, tanároknak ítélték oda, de David Popovici ajánlása meggyőzte a kuratóriumot arról, hogy a mindössze 32 éves Adrian Rădulescu is megérdemli az elismerést.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!