Szekeres Gerõ építészmérnök számításai szerint közel négyszázezer euróval olcsóbb az 1960-ban elkészült medencét nyolcról tízsávosra szélesíteni és befedni, mint új uszodát építeni. A tervet elsõsorban a meglévõ 23 ezer négyzetméteres, parkosított telek, a megfelelõ infrastruktúra és a sportlétesítmény aránylag központi fekvése is alátámasztja. Szekeres Gerõ, aki pályafutása alatt számos sportbázist – közöttük fedett uszodát – tervezett, lapunknak elmondta, a vásárhelyi létesítményt úgy kellene elgondolni, hogy az év melegebb idõszakában a falak eltávolításával „nyáriasítani” lehessen.
A gondozatlan állapotban lévõ Május 1. strand medencéjének a befedésére még az idén versenytárgyalást írnak ki. A miniszter elképzelése szerint a mintegy ezer-ezerkétszáz férõhelyes lelátóval készülõ fedett uszodának a munkálatait 2008 elején kezdhetik el. „A marosvásárhelyi úszósport és a vízilabda hagyományai arra köteleznek, hogy végre egy olimpiai méretû fedett uszodát építsünk a városnak” – jelentette ki Borbély László. A tárcavezetõ arra nem tudott pontos választ adni, hol épül meg a többi kilenc, szintén 50 méteres medence. Borbély László a Krónikának kiemelte, akkor tekinthetõ biztosnak a marosvásárhelyi új fedett uszoda terve, ha a jelenlegi kormány nem bukik meg.
A Romgaz gázszolgáltató vállalat tizenhét évvel ezelõtt nekilátott egy sportbázis építésének, ám Borbély László a tulajdonjog kuszaságára hivatkozva elvetette azt az ötletet, hogy a félbehagyott munkálatok folytatásával ott épüljön fel az uszoda. „Ez majd a jövõ zenéje. Egyelõre azt tudom, hogy az állam nem fejezheti be a Romgaz beruházását. Igaz, a medgyesi székhelyû vállalat most szívesen eladná a sportkomplexumot, ám mintegy hatmillió eurót kér az eddigi befektetéséért. Erre a minisztériumnak nincs pénzalapja, de egy ügyes polgármester eddig már rég elõteremtette volna az összeget” – vélekedett Borbély. A város elöljárója, Dorin Florea viszont addig nem hajlandó a gázvállalat létesítményérõl tárgyalni, amíg a telek nem kerül vissza a város tulajdonába.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.