A krízishelyzet október elején alakult ki, amikor Nicolae Bara klubelnök és társbefektető bejelentette, megvonja támogatását. Az üzletember azt nehezményezte, hogy társa, Sandu Ion nem tett eleget a klub támogatásával kapcsolatos ígéreteinek, emellett lejárató kampányt indított ellene, és akadályokat gördített az elé, hogy az UTA-t részvénytársasággá alakítsák. A hatszoros bajnokcsapat fenntartása Sandu Ionra hárult, aki azonban nem volt hajlandó több pénzt befektetni. A játékosok fizetései elmaradtak, a csapat pedig kiesőhelyre csúszott vissza a táblázaton. A helyzet láttán Bara vissza szeretett volna térni, azzal a feltétellel, hogy az UTA részvénytársasággá alakul, és a helyi önkormányzat is részvényessé válik. A román szövetség szabályzata azonban tiltja, hogy egy klub idény közben változtasson működési formát, így Bara ismét hátat fordított.
Az egyre kilátástalanabb helyzet láttán az aradi drukkerek szombaton utcai tiltakozó felvonulást szerveztek, amelyen több mint kétezren a városvezetés közbelépését sürgették. Az önkormányzat tegnapra rendkívüli tanácsülést hívott össze, amely előtt Gheorghe Falcă polgármester tárgyalóasztalhoz hívta a két befektetőt. A megbeszélések, ha és csak részben is, de sikerrel zárultak. „A téli szünetig vállalom a csapat fenntartását, illetve az adósságok kifizetését. Sandu Ion is beleegyezett, akárcsak én, hogy a másfél év alatt befektetett mintegy 6 millió eurót reklámszerződésként könyveljük el, így a klubnak nem marad adóssága velünk szemben. December közepétől azonban az önkormányzatnak kell lépnie” – mondta a megbeszélések után Nicolae Bara. „Mindenről lemondtam, bízom benne, hogy a helyi tanács megtalálja a támogatás lehetőségét. Hosszú távon továbbra is támogatnám az UTA-t” – nyilatkozta a sportarad.com internetes újságnak Sandu Ion. Gheorghe Falcă is reménykedett: „Megegyeztünk abban, hogy segítenünk kell a város élcsapatán, amely egy részvénytársaság útján történhet meg, de a két korábbi befektetőt is maradásra kell bírni. Eközben folytatjuk a stadionbővítési munkálatokat” – jelentette ki a polgármester, hozzátéve, hogy rövid időn belül megkeresik a törvényes kereteket ahhoz, hogy jövő évtől pénzt juttassanak a költségvetésből az UTA kasszájába.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
A magyar labdarúgó-válogatott Schön Szabolcs góljával 1-0-ra legyőzte a szlovénokat a szombaton este a budapesti Puskás Arénában játszott idénynyitó barátságos mérkőzésen.